Madzsar József dr. (szerk.): Az egészség enciklopédiája. Tanácsadó egészséges és beteg emberek számára (Budapest)
Hetedik fejezet - dr. Bród Miksa orvos: Szépségápolás
170 nes és ha a szerelés abbamarad, csakhamar újból kezdődik a zsírosság. Ilyen esetben időközönként más és más szerekkel kell kísérletet tenni. így kerülhet a sor az úgynevezett toilette-ecetekre is, amelyeket különben csak élénkítő hatásuk és frissítő, kellemes illatuk miatt használnak. Az ismertebbek közé tartozik az úgynevezett zsiványecet (acetum quattuor latronum) és a Débay-féle pipereecetet. Akinek zsíros a bőre, annak az arcán rendesen bőratkák is vannak. Téves az a nézet, mintha ezek a fekete pontok apró férgek volnának. Számuk változó. Néha alig látunk az arcon egy-kettőt, máskor meg valósággal elárasztják az arcot, a homlokot, az orr és az áll tájékát. Többnyire serdülő korban jelennek meg, tehát éppen akkor, amikor legkevésbé kívánatosak. Eltávolításuk történhetik úgynevezett atkazuzóval is, de mégis leggyakrabban a két mutatóujj körmei közé szorítva nyomják ki. Előbb azonban a kezet le kell mosni és a köröm alját is ki kell tisztítani. Egy ülésben nem szabad sokat kinyomkodni, hanem csak néhányat, nehogy a csalánkiütéshez hasonló gyulladás keletkezzék. Néha a fekete pontokat úgy távolit- ják el, hogy erőteljesen ledörzsölik homokszappannal. Jó homokszappan az Unna-féle. Van olyan ember, akinek az arcbőre ezt az eljárást egyáltalán nem tűri. A fekete pontok elhalványitására jó szer a hidrogen-superoxyd- nak 5—10%-os oldata. Mivel a bőratka meggátolja a faggyú kiürülését, a mirigyek elzárt kivezető csövei körül gyulladás keletkezik és végső elemzésben kisebb és nagyobb vöröses kemény és fájdalmas pattanások támadnak. A pattanások nem mindig gyógyulnak meg simán és zavartalanul, hanem utánuk vöröses vagy barnás elszinesedések, esetleg torzító hegesedé- sek maradnak vissza. Az ilyen komoly következmények lehetőségére való tekintettel, azokat a szabályokat szigorúan meg kell tartani, amelyek az arcbőr zsírosságának megszüntetésére, vagy legalább megenyhitésére alkalmasnak látszanak. Az arcbőr zsírossága ellen dicsérik a forró viz alkalmazását. Rakjunk a kérdéses helyre forróvizes ruhácskát. Gyorsan váltogassuk egyiket a másik után, de vigyázzunk, hogy a borogatás mindössze egy percnél tovább ne tartson. Eleinte nagyon vörös lesz tőle a bőr, mert a forró viz kitágítja a véredényeket, ez a vörösség azonban lassan és fokozatosan elhalványodásnak ad helyet, amikor aztán megcsökken a faggyuelválasztás és a bőr többé nem lesz olyan zsíros. Bőratkák és pattanások ellen a hámlasztáshoz is lehet folyamodni. Ez azonban orvosi ellenőrzés nélkül nem ajánlatos. Ártalmatlan háziszereket bátran lehet használni, mert ezek nem tesznek kárt az arc bőrében. Ilyen például a citromlé, amelyből 10 cseppet pohár tejbe cseppentenek és ezzel este jól bedörzsöljük az arcot. Reggel meleg vízzel alaposan le kell mosni. Vörös arcbőr. A bőr túlságos zsírosságának legrettegettebb következménye az arcvörösség és a vörös orr, vagy mint közönségesen mondani szokták: a rezes orr. Mivel a szeszesitaloktól is vörös lesz az ember orra, nem lehet csodálni, hogy fiatal nők, ha a vörösség tünetei mutatkozni kezdenek, megrémülnek attól a gondolattól, hogy gyanúba keverednek, mintha innának. A vörösségnek sokszor semmi köze sincs a szeszesitalhoz, mert a bőr zsírosságán kívül vérszegénység, sápkór, sőt emésztési zavar is okozhatja. Néha a zord időjárástól, máskor meg télen, hideg vízzel való mosakodástól is keletkezhetik. Az arcvörösség és a vörös orr kezelése lényegileg ugyanolyan, mint az arcbőr zsírosságáé. Kerüljük a hirtelen hőmérsékleti változást és a forró ételt és italt. Tartózkodjunk az alkohol élvezetétől és általában mindattól, ami vértolulást okozhat. Dicsérik a hidegvizes lábfürdő kedvező hatását és