Madzsar József dr. (szerk.): Az egészség enciklopédiája. Tanácsadó egészséges és beteg emberek számára (Budapest)
Hetedik fejezet - dr. Bród Miksa orvos: Szépségápolás
168 Arcfestés. Az arcnak fehérítő és pirosító festékkel való kendőzése, vagy mint közönségesen mondani szokták: sminkelése nem a mai kornak találmánya. Ismeretes, hogy már az ókori egyiptomi nők is az arcukat vörösre és fehérre, szemhéjukat és pillájukat pedig feketére festették. Hogy a régi zsidó nők kitűnő tanítványaik voltak, az nemcsak Ezékiel próféta könyvéből tűnik ki, hanem Jeremiás próféta következő szavaiból is: «Ha bíborba öltözöl, ha arany kösöntyűkkel ékesíted magadat és ha festékkel mázolod is ki szemeidet: hiába szépitgeted magadat...» (IV-ik rész, 30-ik fejezet.) Az ókori görögök fehérítőnek a szénsavas ólmot és vörös arcfestéknek a cinóbert használták. Ovidius leírásából pedig kitűnik, hogy a római nők arcukat krétával halaványitották és pirositónak a karmint használták. A kendőzés ellen jogos kifogást emelni nem lehet, kivált ha tudjuk, hogy nem annyira divatból történik, mint inkább az arcon lévő és egyébként feltűnő kozmetikai fogyatékosságnak az eltakarására. Aki azonban kendőzi magát, annak gondja legyen arra, hogy a kendőzés módja és mikéntje visszatetszést, vagy megütközést ne keltsen a társaságban. Éz annyival is fontosabb, mert tudni kell, hogy a helyesen végzendő kendőzéshez nemcsak gyakorlat és jó Ízlés kell, hanem még bizonyos fokú művészi érzék is. Mikor aztán nincs rá szükség, rögtön el kell távolítani, annyival is inkább, mivel a forgalomban lévő kendőző szerekben igen gyakran mérgező hatású alkotórészek is vannak. Az a legalkalmasabb kendőzőszer, amelynek nyom nélkül való eltávolítása minden nehézség és akadály nélkül történhetik meg. Minthogy a száraz smink kiszárítja a bőrt, helyesen cselekszi, aki inkább zsíros arcfestéket használ. Nem szabad azonban belőle sokat felkenni, nehogy már messziről fénylőnek lássék az arc. A zsíros sminknek az a legnagyobb hátránya, hogy annyira odatapad az archoz, hogy csak nehezen lehet róla eltávolítani. Előbb le kell dörzsölni mandolaliszttel vagy glycerinnel, vagy vazelinnel és csak azután lehet lemosni vízzel vagy szappannal. A sminkek különböző színűek lehetnek, és pedig fehérek, pirosak, sárgák, barnák, feketék, sőt kékek is. A pirosak tulajdonképpen nem egyebek, mint fehér sminkek, amelyek karminnal vagy sáfránnyal, berzsennel, eosinnal, vörös agyaggal, vagy pedig cinóberrel pirosra vannak festve. Az ajkak pirositására a kold-krémmel kevert alloxant szokták használni. Esti világításhoz legalkalmasabb az eosinnal festett pirosító. Általában megjegyzendő, hogy a pirosító korántsem olyan ártalmas, mint a fehérítő. Legkárosabb akkor, ha készítéséhez cinóbert használnak. Aki kendőzi az arcát, különösen két dologra ügyeljen és pedig először arra, hogy nappal az utcára valamivel sötétebb árnyalatú sminket használjon, mint este és a lakásban, másodszor pedig arra, hogy mindenkor a maga életkorának megfelelően éljen a kendőzőszerekkel, mert nagyon kellemetlen benyomást kelt az olyan idősebb nő, aki úgy kendőzi magát, mint valami fiatal leány. Ámbár a kendőzés szokása gazdag és szegény, városi és falusi nők között egyformán el van terjedve, mégis a tárgyilagos igazság az, hogy a kendőzés tulajdonképpen a színpadra való és pedig egyrészt a távlat, másrészt pedig a nagyobb fény miatt. A színpadon gyakran a megszokott arc- kifejezés megváltoztatására is szükség van és erre a célra a legalkalmasabbnak a kendőzés bizonyult. Bár állandó használatnál a sminkelés káros hatását alig lehet elkerülni, mégis legnagyobb ártalmára akkor van az arcbőrnek, ha az természettől fogva zsíros. Ilyen bőrnél tehát a smink eltávolítását fokozottabb gonddal kell végezni.
