Madzsar József dr. (szerk.): Az egészség enciklopédiája. Tanácsadó egészséges és beteg emberek számára (Budapest)
Negyedik fejezet - dr. Décsi Imre orvos: Az ideges gyermek
85 is beszélnek, mint mi, — kivált a kisebb gyerekekről nyilvánvaló, hogy ha ugyanazokat a szókat mondják is, mint mi magunk, akkor is gyakran mást értenek rajta. Kivált az „elvont“ fogalmaik mások; kézzel nem fogható, szemmel nem látható dolgok nevei, az általános jelentésű, erkölcsi fogalmakat kifejező szók a kicsi gyerekek számára semmit se mondanak, a nagyobbak számára pedig még sokáig egészen mást, mint nekünk. Jó, vagy meghunyászkodó természetű (ez nem mindegy!) és elég értelmes gyerekek természetesen az ilyen szókat is igen gyakran megtanulják és készséggel használják, de aki nem röstelli a fáradságot és óvatosan kikémleli, hogy mit is ért rajtuk a gyerek igazán, alig tudja, megijedjen-e vagy mulasson azon, amit a gyerek gondol, mikor azt mondja, hogy „bűn“, hogy „megbocsát“, hogy „szégyen“, hogy „szép“ — vagy más ilyent. Az a különösen nagy nevelő művészete, hogy ezekről a dolgokról már korán elég helyes fogalmakat tudjon a gyereknek adni, igen kevés embernek van meg, de szerencsére nem is fordul meg ezen a közönséges nevelésnek semmi fontos dolga. Csak azt kell mindenkinek tudni, hogy a jellemnevelés legfontosabb korában: a születéstől az iskola idejéig a gyerekkel csak a maga fogalmai szerint boldogulhatunk, nem a mieink szerint. Aki tehát azt akarja, hogy a gyereke megértse, ne prédikáljon neki általános elveket, hanem csak olyan dolgokat mondjon, amiről türelmes érdeklődéssel kileste, hogy éiti és hogy hogyan érti a gyerek. Az ember nem is hinné, milyen ritkán tud valaki gyerekkel olyan egyszerűen beszélni, hogy az megértse, pedig az a gyerekidegességeknek egyik leggyakoribb forrása, amikor ebben a nagyon kiváncsi és nagyon figyelmes korban ritkán tud kielégülni az a folyton égő dús kíváncsiság. A gyerek, aki hiába kiváncsi, az nyugtalan, akit pedig becsapnak, az bizalmatlan, s amikor ez a nyugtalanság vagy ez a bizalmatlanság elkezdődik, akkor uj, nehéz feladatok előtt áll a gyerek nevelése s akkor már csak néhány mindennapi tapintatlanságon, egy-két lenéző, goromba vagy türelmetlen szón, vagy kivált egy-két humoros vagy otromba becsapáson fordul meg, hogy egyszerre csak készen álljon a dur- cás, hirtelenharagu, vagy magábavonult, bizalmatlan és sokszor étvágytalan, a rossz, ideges gyerek. Sok-sok gyermeki étvágytalanság, amin nem segit az „étvágycsináló“ patikaszer s amit inkább ront, mint javit a fokozottan erőszakos kínálás, származik a hiányos táplálkozás, minden beláthatatlan következményével együtt, ebből a durcás bizalmatlanságból és nem is gyógyul meg mástól, mint hogyha ennek az okát sikerül, néha elég sok fáradsággal és mindig igen sok türelemmel, kideríteni és természetesen azontúl elkerülni. Ugyancsak nagyon hasonló ehhez a többi gyerek - idegességi állapotoknak, tüneteknek az eredete és a gyógyítása is. Durcás, bizalmatlan, szórakozott, hirtelenharagu, hazudós, álmodozó, alattomos gyerekeknek minden gyógyítása ezen a két alapon lehetséges csak: először is tudomásul venni a hibáikról, hogy betegségek, hogy tehát nem azon fordulnak meg, hogy a gyerek akar-e ilyen lenni, vagy nem, hanem hogy azok az erők, amik ezeket a jellemhibákat kifejlesztik és föntartják, az ő akaratán kívül állnak. Másodszor: minden ilyen hibának vagy betegségnek, vagy rosszaságnak — nem is lehet eleget ismételni, hogy az elnevezésen semmi sem fordul meg! — mindezeknek az okát legeslegelőször a gyerek legközvetlenebb környezetében kell keresni, amikor pedig megtaláltuk, vigyázni, hogy az ok szűnjön meg. Ez a keresés nem mindig könnyű, sőt néha nagyon alapos megvizsgálását kívánja az egész környezet viselkedésének, a gyerekkel való bánás egészen apró, néha játékos részleteinek, de mindig megéri a fáradságot, mert nemcsak éppen a gyereknek valami időleges baján segit, hanem igen sokszor egész életre szóló és későbben mindig
