Bókai János dr. (szerk.): Közlemények a heveny fertőző kórokról 2. (Budapest, 1892)
VI. Szontagh Felix dr.: Nehány adat az 1887. évben észlelt meningitis cerebrospinalis esetekről
esetek nagyobb számánál azonban a tünetek intensitásukban hol növekedve, hol alább hagyva fennállottak 3 — 4, sőt 5 hétig, míg végre a gyógyulás lassan bekövetkezett. Voltak azonban eseteink, hol a tünetek majdnem teljes visszafejlődése után egy újabb visszaesés állott be, sőt a 12 éves W. Sándornál két ízben észleltünk ilyen visszaesést, míg végre a betegség. 60 napi fennállás után teljes gyógyulásba ment át. A kórházban kezelt 9 beteg közűi meghalt három, teljesen — még pedig minden utókövetkezmény nélkül gyógyult 6. A halálozási percent ezek szerint 3333. E szám azonban sokkal kisebb, mintsem, hogy általános érvényűnek volna tekinthető. A 26 ambulanter észlelt eset sorsáról, mint biztosat tudjuk, hogy meghalt 7, gyógyult 13, [hydrocephalus ba átment 2. A lassú lefolyású eseteknél szembeötlő volt a nagyfokú lesoványodás. mely a reconvalescentiában is sokáig fennállott; egy 1 éves gyermeket a betegség lefolyása után körülbelül 4 hó múlva láttam (acut bélhurut miatt hozatott be), de előbbi tápláltsági állapotához képest még mindig lefogyva. Mint különös halálok szerepel egy már gyógyúlásnak induló esetnél „hajszálhönjhb“, egy másik esetnél a betegség folyamán fellépett rostonyás tüdőlob és vérhas. A bekövetkezett halált az acut eseteknél nem ritkán folyton tartó eclampsia előzte meg. Ezek után legyen szabad eseteink közűi egy nehányat röviden ismertetni. I. TE Sándor, 12 éves fiúgyermek ; felv. 1887. ápr. 27. Kórelőzmény: Két nap óta láz, hányás, tarkómerevség. Jól fejlett, jól táplált. Arcza halvány, időnkint kipirul: arczkifejezés szenvedő; ajkak berepedezettek, nyelv száraz. Erős opisthotonus. Pulsus 64, láz nincsen. Gyermek igen nyugtalan ; erős fájdalmakról panaszkodik az egész gerincz mentén. Feltűnő hyperaesthesia, sensorium teljesen ép. Th. Ungu. Hydrargyr. cinereum bedörzsölése a tarkóra, belsőleg. kali bromat. Fejre jeges borogatások. Ápr. 28. Láztalan, rendkivűl izgatott, álmatlan, chloral hydratra megnyugszik. Apr. 29. Láztalan; retardált