Bókai János dr. (szerk.): Közlemények a heveny fertőző kórokról 2. (Budapest, 1892)
II. Bókai János dr.: A vörhenyes izületlobokról
36 eset között 6-szor látta ezen szövődmény, Foehr *) 385 eset között 4-szer, Koren ellenben 18-szor 426 vörheny eset között, s így a fellépési százalék 1 — 6-ra tehető. Barihoz és Billiet, Steiner, Bohn, Koren, Henoch többször egészen könnyű, s rendes lefolyású scarlatina-esetekben látták azt fellépni, s nevezett szerzők tapasztalatát saját észleleteim megerősítik ; evvel ellentétben régibb szerzők, mint Schnitzer és Wolff-), s Bonnet3) azt vélték, hogy a synovitis serosa fellépése a kiiteg tökéletlen, vagy rendellenes fejlődésével áll összefüggésben. A synovitis ezen alakja után, ép úgy mint a polyarthritis rheumatica folyamán belső szervek, különösen a sávos hártyák lobja többször constatáltatott, így Korén 18 észlelete közül három esetben fejlődött a szív sávos hártyájának (endo-, vagy pericardium) gyuladása, Halbeg egy esetben endocarditis kifejlődését észlelte, Fairbank pericarditis fellépését, Blondeau4) pedig egy esetben peri- és endocarditis, s egyszersmind pleuritis keletkezését. Henoch általam idézett eseteiben, valamint saját észleleteimnél ilynemű lobfolyamatok a synovitist nem követték. Malone5) esete, melyben a vörhenyt csakhamar polyarthritis követte, s a megbetegedés kezdetétől számított 19 hét lefolyása után chorea minor jelentkezett, előttem kissé kétséges a tekintetben, hogy váljon ezen esetben nem valódi csúzos sokizületi lobbal comp- licálódott-e a vörheny ; az ízületek bántalmazottságának gyors váltakozása ugyanis e feltevésemet megerősítni látszik, s így a Malone-féle eset, mely pedig nagyon alkalmasnak látszik arra, hogy vele a synovitis scarlatinosa, s polyarthritis rheumatica azonosságát demonstráljuk, elveszti ezen irányú jelentőségét. A szóban levő savós synovitisek prognosisa mindezek szerint eléggé jónak mondható; sem irodalmilag, sem tapasztalatilag nem tarthatom eléggé indokoltnak M. Litten azon 1 1) Beitrag zur Statistik des Scharlachfiebers. Med. Correspon- denzblatt d. Wiirtt ärzt. Yer. 1877. Mai 8. — 2) L. c. — 3) L. c. — *) Arch, génér. Sept. 1870. Scarlatine et rheumatisme. — 5) Unusual sequels of scarlat fever Medic press und circular. Jul. 12. 1876.