Bókai János dr.: A garatmögötti tályogokról és a garatmögötti nyirkmirigylobról gyermekeknél - A Magyar Orvosi Könyvkiadó-Társulat Könyvtára (Budapest, 1876)

Függelék

FÜGGELÉK. 67 Január 13-án (175. napló-szám) nyilvános rendelés alkalmával került vizsgálat alá. A 3 hét óta beteg gyermek nyakán, a jobb fül alatt mérsékelten kiemelkedő daganat mutatkozott, mely a jobb alsó állkapocsszöglet táját kitöltötte, de hullámzást nem mutatott. A gyermek hangja elváltozott, légzése nem nehezült, nyelése kevéssé akadályozott; a fej mozgásai gátolvák. A garat­nak könnyen kivihető megtekintésénél a jobboldali üregben szilva-mekkoraságu, erősen kidomborodó daganat volt észlel­hető, mely az ínyvitorlát erősen mellfelé tolta. Ujjammal vég­hezvitt megtapintásnál a daganatot ruganyosnak, sima falaza­túnak, hullámzónak találtam. A tályog tökéletesen alkalmas volt fölnyitásra, ezt azonban a gyermek anyjának vonakodása miatt másnapra kellett halasztanom. A reá következő éjjel fula- dozási rohamok jelentkeztek, a nyelés is nehezült, úgy hogy Január 14-én maga az anya kívánta a fölnyitást. Az újólagos megtekintés alkalmával a kidomborodás felső részén már ken- dermag-mekkoraságu sárgás foltot észleltem, melyet az áttörési helynek tekintettem. Ismételt ujj vizsgálatot ezúttal mellőztem, hogy a tályog fölrepedését megakadályozzam, és felhasználtam a jó alkalmat az áttörési hely további vizsgálására, mely a gyermek csöndes magatartásánál és a szabatos megtekintésnél lehetséges volt. A hányinger-mozgások (ökröndözések) elhárí­tása czéljából a nyelv háti részére csak mérsékelt nyomást gya­koroltam, s ekkor szemeim vezénylete alatt a kusztora hegyét a falazat sárga foltjáig bevezettem; itt a foltba sekély beszúrást tettem, anélkül azonban, hogy a szomszédos szövetet sértettem volna. A kísérlet tökéletesen sikerült; a sárga pont beszúrása alkalmával 3—4 kávéskanálnyi, jó minőségű geny ömlött ki, melynek egy részét a gyermek le is nyelte. Vérnek nyoma sem mutatkozott. A kiürítés és megtisztítás után a tályog falait összelohadtaknak találtam, ugyanannak alapja azonban még be volt sziiremkedve. Január 15-én ujjvizsgálat alkalmával még kis mennyiségű geny ömlött ki, a fölnyitás előtt észlelt nelié- lyek azonban teljesen hiányoztak. Január 18-án már csak cse­

Next

/
Thumbnails
Contents