Bókai Árpád dr.: Külön lenyomatok
Védőoltások fertőző betegségek ellen
9 között egyedül mindazon sajátságokkal, melyek a fertőző anyagok eddig megfigyelt tulajdonságainak teljesen megfelelnek. Ezen okoskodás következtetéseit nagyban támogatja a mikros- kop. e legbecsesebb fegyvere a buvárló orvostudománynak. Csalhat- lanul mutatja meg, bogy a fertőző bántalomban szenvedőknél a betegség természete szerint majd a vérben, majd a boncztanilag meg- betegült szervekben, majd azon váladékokban, vagy kórterményekben, melyek a ragályt egyén és egyén között, tapasztalatilag közvetítik, mindig ott vannak a hasadó gombák nagy tömegei, és pedig a kü- lömböző betegségnél külömböző alakú, nagyságú, festődési sajátságú bacteriumok, melyek azonban egyazon fertőző betegségnél mindig egyformák. A tuberculoticus tüdőben, annak kóros váladékában ott látjuk mindig a Koch-íéle baeillust, s a köpetben már akkor is megtaláljuk, mikor még a szegény betegnek sejtelme sincsen amaz öldöklő nyavalyáról, mely a civilizált társadalom egyik legnagyobb átka; a visz- szatérő lázban szenvedő beteg vérében mindig megtaláljuk az ezüst fényű, dugóhúzó alakú, hosszú, ide-oda csapkodó Obermayer-féle spi- rochetáuak nevezett bacteriumot, lépfenés állat vérében soha sem hiányzik a hosszú fonalakká növekedő anthraxbacillus. Az okoskodásokból vont következtetések s a górcsői képek azonban nem képezhettek volna csalhatatlan bizonyítékot a mellett, hogy a fertőző anyagok bacteriumok, ha a kísérleti eredmények döntő szava nem oszlatott volna el minden kétséget. Ma már mesterségese n tisztán tenyésztjük alkalmas tápanyagokban a górcső segélyével a beteg szövetekben fellelt bacteriumokat melyeket azután alkalmas állatok testébe viszünk be, mely eljárással a megfelelő betegséget tudjuk előidézni. Alkalmas állatokba kell a mesterségesen tenyésztett bacteriumokat beoltani mondottam, mert emberek fertőző betegségei iránt nem minden állat fogékony; így például, az imént említett Obermayer-féle spirocheta csak majmok vérébe beoltva képes visszatérő lázat előidézni. Ebben rejlik a kísérletezés legfőbb nehézsége, melyet némely fertőző betegséget illetőleg még nem sikerült legyőznünk. Vannak ugyan már bizonyos eljárások, melyek segélyével bizonyos állatokat elő lehet készíteni arra, hogy fogékonyakká váljanak egy meghatározott fertőző anyag iránt, s így remény van arra, hogy a kórtani vizsgálati módszerek ez irányban is fejlődni fognak idővel, így p. o. Koch berlini tanár-