Bock Ernő Károly: Az egészség négy könyve (Pest, 1865)
I. Könyv. Az egészséges ember mivolta - Szövetek és szövetrendszerek
70 Mirigy-szövet. csatornák (kijáratok vagyis kivezető járatok) utján a testnek vagy a külbörrel bevont felszínén, vagy a takhár- tyával bélelt bélszínén ürítik ki. E nedvek, vagy ezentúl teljesen hasznavehetlenek s a testből azonnal ki is takaríttatnak (ürülékanyagok) vagy további rendeltetés szempontjából választattak ki (különvált anyagok, 1. 38. 1.). Mi a mirigyek szerkezetét illeti, belsejök többnyire szakaszokra oszlik, vagyis lemez alakú sok rétegből állanak, melyeken vagy élőfa alakjára elágazó vagy pedig kigyódzó csövecskék vonulnak keresztül. E csövecskék a kijárattal közlekedésben vannak. Minden mirigyet, mint igen edénydús és lágy állományú szervet, saját erős hártyája takar be. A mirigy lényege azonban, vagyis azon elemi részei, melyek az el- s ki-választást eszközük, véredényekkel és idegekkel körülfont kicsinyke hólyagokból, vagyis parányi tömlőkből áll, melyeknek legfontosabb alkatrészét ismét gömbölyded, hengerded vagy sokszögletű sejtek (a mirigysejtek) képezik. E sejtek annyiból nagy figyelemre méltók, mert ezeknek munkásságán alapszik főképen a mirigyek hatása. A legismertebb mirigyek: a máj, a vesék, a tüdők, a nyálmirigyek, a tej-, nyálka-, faggyú- és verejték-mirigyek stb. Mivel a mirigyek edényekben igen bővelkednek, gyakran és könnyen támadnak bennök rendetlenségek. A nagyobb mirigyeknél azonban a kór ritkán támadja meg az egész szervet, többnyire annak kisebb részére szorítkozván. Véredény-mirigy ek neve alatt, hová a nyirk-mirigyek (1. 49. 1.) a lép, a paizs-mirigy, a mellékvesék, a thymus és talán a köröskörül elzárt tömlöcskék az emésztés-készülékében is tartoznak, oly szerveket értünk, melyek a vérből vagy más nedvekből bizonyos anyagokat készítenek, melyek e mirigyekből nem kijáratok utján vezettetnek ki, hanem sziiremlés utján (1. 38. 1.) szivárognak ki, s úgy válnak egyik vagy másik módon a szerves test javára. A véredény-mirigyek teendőjét azonban még jókora homály födi.