Berend Miklós dr.: A csecsemőbetegségek orvoslása (Budapest, 1907)

A csecsemőhalandóság csökkentése

A csecsemőhalandóság csökkentése.

A csecsemők ötödrésze hal el az első életév vége előtt. Magyarországban 1903-ban 29.85% volt a csecsemők halálozási aránya. Budapesten 100 haláleset közül 35 eset esik 4 évnél fiatalabb gyermekre s 100 élveszülött közül 24 hal el az első életévben. Ezt a száraz adatot ma már annál kevésbbé vehetjük egyszerű tudomásul, mert bebizonyított dolog, hogy ez az óriási emberanyag-veszteség nem tekinthető Darwin értelmében vett természetes kiválási folyamatnak. (Koeppe.) A törvénytelen gyermekek aránytalanul nagyobb halálozási arányáról is ki van már mutatva, hogy nem veleszületett gyengébbség következménye, de kizárólagosan az elhanyagolás s az ezzel összefüggő emésztési zavarok és fertőző betegségek rovására írandó. (Rosenfeld.) A huszadik század, amely a „gyermek századának“ nevét akarja viselni, úgy humanizmus, mint nemzetgazdászati szempontokból igyekszik is változtatni ezen a szomorú tényen. Kétségtelen, hogy a gyermek- halandóság mindig arányos a szülők anyagi helyzetével s így a magyar, 1898. törvény halad egyedül a helyes utón, mikor kijelenti, hogy minden oly gyermek, akit szülei kellőleg eltartani nem képesek vagy nem akarnak, állami támogatásban részesül, és az állami gyermekmenhelyek felügyelete alatt áll. De ez még nem elég. Részemről törvényileg kimondatnám azt is, hogy minden törvénytelen és minden dajkaságra adott gyermek a menhelyek,

Dr. Berend: Újszülöttek és csecsemők gyógyítása.

1