Berczeller Imre dr.: A szülészeti és sebészeti antisepsis története (Budapest, 1905)

VII. Semmelweisnek "Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers" czimű munkájának ismertetése

36 fényes igazolása volt a felfedezésnek, további bizonyítás nem is volna szükséges. Azonban Semmelweis nem nyugszik, még jobban ki akarja mutatni, hogy valóban fertőzés a gyermekágyi láz oka. Közöl egy táblázatot (XVII-ik tábla, 72 oldal), melyben a bécsi szülészeti intézet halálozási statistikája foglaltatik 1784- töl 1848-ig. Ebből kitűnik, hogy csak 1820 után lett a ha­lálozás jelentékenynyé, akkor kezdődött az u. n. boncztani irány. Addig 37 év közül 20 volt, melyben a halálozás l°/o-ot nem ért el. Most már meg tudja magyarázni, mért nem betegedtek meg az utczai és korai szülések, mert nem vizs­gálták őket, épen úgy a sorozatos megbetegedések is érthetőkké válnak. Ilyen sorozatos megbetegedések a chlórmosdások után többé nem fordultak elő (71. old.). A 76 oldalon beszámol állatkísérleteiről, melyeknek czélja volt tengeri nyulaknál gyermekágyi lázat előidézni. A kölykezés után XU — Va órával endometritisből származó, szennyes váladékba mártott ecsetet vezetett a hüvelybe és méhbe; némely állatnál többször is bevittek efféle anyagot a méhbe, néha több napon egymásután; egy Ízben marasmus folytán meghalt férfi víz­zel hígított vérével történt a kísérlet; máskor hashártyalob- ból, mellhártyalobból származó izzadmányt is használtak ; genyet fecskendeztek be kankófecskendővel, mert azt tartották, hogy az ecset sértheti az állat nemi részeit. Ilyen 9 kísérlet­ről történik beszámolás 6 bonczolási lelettel. Az eredmény természetesen positiv volt. A bonczolásnál a méh nyálkahártyáját hig, piszkos, szürkésveres izzadmánynyal bevonva találták (endometritis); tüdölobot, pericarditicus izzadmányt, a bélben elgenyedt tü­szőket, néha a tüdőben, májban genyes góczokat találtak. Érdekes, hogy némely állat a kísérletezés közben vemhes lett és kölykezelt. A bonczolási lelet pyaemiára valló elváltozá­sokat mutatott. 1850 október közepén Pestre költözött. Leírja, hogy épen akkor sok gyermekágyi láz eset volt a Rókus-kórházban.

Next

/
Thumbnails
Contents