Berczeller Imre dr.: A szülészeti és sebészeti antisepsis története (Budapest, 1905)
VII. Semmelweisnek "Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers" czimű munkájának ismertetése
mészoldattal, mikor a szülőosztályba léptek; »miután, Írja Semmelweis, a szülőszobában nem volt alkalom a kezeket hullarészekkel beszennyezni, elegendőnek tartottam, ha a tanulók csak egyszer mosták kezeiket chlórmészoldattal, minden vizsgálat után pedig szappanos vízzel, mielőtt a következő nőt megvizsgálták.« »Két vizsgálat közt chlórvizzel való mosdást fölöslegesnek tartottam, mivel a szülőszobán, ha a kéz egyszer a ráragadt hullarészektől megtisztittatott, nem volt alkalom azokat hullarészekkel újra beszennyezni.« (Szándékosan fordítom le a fölöslegeseknek látszó ismétléseket is, hogy híven adjam azt, amit Semmelweis irt s ahogy irt; a többiekből majd kitűnik, miért volt szükséges ez a sok ismétlés.) A leirt módon mosdottak akkor is, mikor rákos beteg után vizsgálták a vele egyidőben vajúdó 12 nőt. Az eredmény az volt, hogy a 12 nő közül 11 meghalt. Ebből azt következteti Semmelweis, hogy nemcsak a kézen ragadó hullarészek, hanem az élő szervezetekből származó ev is előidézheti a gyermekágyi lázat. Ennélfogva nemcsak hullákkal való foglalkozás, hanem olyan egyének vizsgálata után is chlórvizzel kell mosdani, mielőtt más egyént vizsgálunk, kiknél ev-vel szennyeztetik a kéz. A hulla és evrészek vivője a vizsgáló ujj; ezek okozták az I-ső szülészeti osztályon a gyermekágyi lázat. 1847 november havában alkalma volt, Írja, meggyőződni, hogy a levegő is elterjesztheti azokat a bomlott szervi anyagokat, melyek a gyermekágyi lázat előidézik. (Kiemelni óhajtom, hogy itt a 60-ik oldalon fordul elő első Ízben a »bomlott szervi anyag mint a gyermekágyi láz oka« kifejezés; miért fontos ez, arra is később fogok rátérni.) Ugyanis azon év november havában felvettek egy szülő nőt, ki a bal térdizület eves cariesé- ben szenvedett. »Nemi részei teljesen egészségesek voltak, ugv hogy az ujj, mely vizsgálta, a többi egyénre veszélytelen maradt. Azonban a cariosus térdizület kigőzölgései oly jelentékenyek voltak, hogy a szoba levegője nagy mértékben át