Berczeller Imre dr.: A szülészeti és sebészeti antisepsis története (Budapest, 1905)

VII. Semmelweisnek "Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers" czimű munkájának ismertetése

24 után felkelt és átment a gyermekágyas osztályba. A 7— 8-ik napon esetleg fel kellett menniök az első emeletről a máso­dikra. Ez azonban igy volt a II-dik osztályon is. A tökéletlen szellőzés, a fehérnemű elkeverése a többi osztályéval, a többi osztály közvetlen szomszédsága mindkét szülészeti osztályon egyforma káros liatány volt; tehát ezek sem magyarázhatták az I-sö osztály nagyobb halálozási szá­zalékát. Ugyanilyen megítélés alá esik az a hátrány, mely a ta­nításból származhatott vagy abból, hogy a gyermekág) ások szobáiba belényilt a betegeké; vagy hogy az egészségesek és betegek ápoló személyzete összejárt. Meghűlésre, gyomorron­tásra is egyforma volt az alkalom mindkét osztályon. így részletesen végig tárgyalja mind azt, amiből akkor a gyermekágyi lázat magyarázták. Éles elmével bonczolva ezeket az okokat, arra az eredményre jut, hogy az I-sö osz­tály aránytalanul nagyobb halálozását a gyermekágyi láz elfo­gadott oktanából megfejteni nem lehet. Ha az oktan igaz, a halálozásnak mindkét osztályon egyformának kellene lennie ; de a kórházakban sem szabadna aránylag több gyer­mekágyasnak meghalni, mint a városban, mert az u. n. epide- micus hatásnak, azon feltételezett, de ismeretlen atmosphae- ricus, cosmicüs, telluricus hatásnak a városban és a város­ban lévő kórházakban nem lehet különféle eredménye; ami pedig az endemicus okokat illeti, melyek csak a kórház falain belül fejtik ki végzetes hatásukat, túlzsúfoltság stb., azok nem okozhatnak gyermekágyi lázat. Azonban semmi­képen sem érthető ezekből az okokból, hogy ugyanazon kór­ház két intézetében ennyire különböző legyen a halálozási arány. Valamint epidemicus és endemicus hatások nem magya­rázzák a két szülöosztály különböző halálozását, még kevésbé magyarázható az a gyermekágyi láznak feltételezett egyéb okaiból, melyek a következők: Voltak szerzők, kik a sperma virilé-t okolták, mely a vérnek ismeretlen elváltozásait idézi

Next

/
Thumbnails
Contents