Balogh Károly dr. (szerk.): A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Stomatologiai Klinikájának emlékkönyve 1908-1933 (Budapest, 1933)
Dr. Sturm József: A magyar stomatológia külföldi vonatkozásban 1908-1933-ig
egyetemi klinikával csereviszonyban is voltunk. Azonkívül 1931-ben nem átallottuk személyesen elmenni a berlini Y. Zahnärztetagra (Szabó, Salamon, Morelli, Fried és én), valamint a wieni évi nagygyűlésre, hogy úgy a német, mint osztrák kartársakat meghívjuk a nemzetközi kongresszusra.Utóbbiak PicMerrel az élükön nagy számban meg is jelentek, a német fogorvos-szövetség vezéregyéniségei ugyan elvi okokból tartózkodtak, de igen számos kiváló német szaktárs nemcsak eljött, de részt vett a kongresszus tudományos munkálataiban is; azonkívül pedig a kongresszus hatása alatt nálunk meg is alakult Biuhn elnöklete alatt a Deutsche Stomatologische Gesellschaft. Ez örvendetes esemény hatása alatt tavaly, az ASI párisi büró ülésén úgy döntöttek, hogy az idei közgyűlés Düsseldorfban legyen, de a magas politika, (mint annyiszor 3 évi működésünk alatt; ezúttal is meghiúsította a szép tervet. Az azóta bekövetkezett jelenlegi német- országi helyzet külpolitikailag nem eléggé tisztult egy nemzetközi ösz- szejövetel számára. Hogy mi lesz, egyelőre még bizonytalan. Az olaszok úgy szeretnék, ha a rezsim egyelőre még a mi kezünkben maradna. Az erre vonatkozó tárgyalások még folynak, tehát várunk. Bár osztrák szomszédainkkal azonnal a háború után a legszívélye- sebb viszonyt ápoltuk és az utolsó évtized folyamán igen sűrűn vettünk részt és tartottunk kölcsönös előadásokat tudományos kongresz- szusainkon és bár ők hagyományaiknál fogva vérbeli stomatologusok, kifelé mégis vonakodnak azt a ASI-be való belépéssel palam et publice demonstrálni. Ennek oka az, hogy ők az ASt-nek 1925 előtti letargiás állapota idején Weiser ösztökélésére a FDI felé orientálódtak azzal a jámbor szándékkal, hogy annak kebelében képviseljék a stomatologus irányzatot. Pium desiderium. A titkos rugója inkább az lehetett e lépésnek, hogy annak idején az Anschluss hangzatos és biztos jelszavának varázsa alat állván, az autonom Németországhoz való alkalmazkodni kívánás nyilvánítása volt inkább a FDI-hoz való en bloc csatlakozás. Ezért különösen — bár ma már Ausztriában az Anschlussért fejvesztés jár — a FDI-nak 1936-ban Wienben leendő kongresszusa előtt bajosan számíthatunk osztrák részről az ASI mellett való határozott színvallásra. Alig 2 éve, hogy Szabó elnök a lengyel kartársak szíves meghívásának engedve, részt vett azoknak nagygyűlésén Lwowban, ahol kis magyar kíséretével rendkívül szívélyes fogadtatásban volt része és meleg ünneplésnek központjában állott. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Szabó és Salamon annak idején a Handwörterbuch der Gesamten Zahnheilkunde egy-egy fejezetének megírására kérettek fel, hogy Salamon a Fortschritte der Orthodontic társkiadója, a klinika fiatalabb gárdája Morelli-ve\ az élén számos tudományos előadást tartott külföldön és helyezett el cikket német és osztrák szaklapokban, úgy jóleső érzéssel álapíihatjuk meg, hogy a magyar stomatologia az utolsó 25 esztendőben, de különösen a Szabó- rezsim idejében is derekasan megállotta helyét külföldi viszonylatban is —méltó folytatásaképen a hajdani dicső Árkövy-érának. E rövid szemle után az az érzésünk Szent Pállal, hogy „bonum certamen certavimus! Ámde a mi időnk rövidesen lejár, veszedelmesen alkoA magyar stomatológia külföldi vonatkozásban 1908 _1933-ig 3 5