Balogh Károly dr. (szerk.): A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Stomatologiai Klinikájának emlékkönyve 1908-1933 (Budapest, 1933)
Dr. Salamon Henrik: A stomatológiai klinika negyedszázados történetének vázlata
A stomatológiai klinika negyedszázados történetének vázlata egy nemorvos „fogorvos“ állíttatik szembe, akkor ennek működési körét feltétlenül és lényegesen meg kell szorítani és alig lehet azt a fogak speciális kezelésén kívül is túlterjeszteni. E fejtegetésekből önként következik, hogy csakis orvos nevezheti magát stomatologusnak és fordítva, hogy egy ú. n. speciális oklevéllel bíró fogorvos (D. D. S. vagy L. D. S.) még távolról sem stomatologus. A stomatológia tartalma, illetőleg a szakma anyaga három osztályba tagolódik: az első a stomatológiai propaedeutika: magában foglalja az összes elméleti ismereteket, melyek a szájüreggel, illetőleg ennek képleteivel közelebbi vagy távolabbi összefüggésben vannak. Idetartozik nevezetesen: az odontographia, paleontológia, az anomáliák tana anthropológiai viszonylásaikkal, a részletes bonc tan klinikai vonatkozásokkal, a normális és pathologikus szövettan, elméleti metallurgia, alkalmazott p'nysika és chemia (tekintettel a tömőanyagokra stb.). műszer- és kötszertan, diaetetika és hygiene. A második osztály a stomatológiai klinikai pathologia és therapia. Hogy mi értendő ez alatt, az közismert, mert érvénnyel bír minden orvosi disciplinára nézve, éppen ezért nem szorul közelebbi magyarázatra, már azon oknál fogva sem, mert a fenti definiciónál már utalás történt erre. Csak a therapiát illetőleg nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a stomatologus a szájüreg területének leghivatottabb therapeutája és ennélfogva mindazon beavatkozások — legyenek azok gyógyszeresek vagy sebésziek — melyek ezen terület határain belül esnek, az ő tudásának és kezének dominiumába tartoznak. A harmadik osztály a stomatológiai technika, melyet kiegészít a gyakorlati metallurgia és az újabb időben nagy lendületet vett re- staurativ prothesis, mely utóbbi szükségképpen extraorális területekre lép, minthogy feladataihoz tartozik az ajak-, orr-, sőt fülképzés is, mint nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy ezen különben mechanikai munkálatok végzéséhez is orvosi tudásra van szükség. Lehetetlen volt mellőzni a fenti fejtegetéseket egyrészt a stoma- toiógia lényegének megmagyarázására, másrészt pedig és főképpen tekintettel annak tanítására és ezen célra szolgáló épület emelésére. Ha egyszer el van fogadva, hogy a stomatológia tanítása az orvosi tanítás keretein belül eszközlendő, vagyis abba bekebelezettnek tekintendő, akkor valamennyi orvostanhallgatónak kell hozzáférhetővé tenni, vagyis alkalmat kell adni — történjék ez akár egyetemen, vagy pedig miként Angliában és Amerikában orvosképző kórházakban — hogy ezen szakmában éppen úgy az általános gyakorlat számára, mint a szakorvosi működésre szolgáló ismereteket megszerezhessék. Ennek logikai folyományaként a tanításnak kétirányúnak kell lennie, de még tovább magának a tanintézetnek is úgy építésében, mint fölszerelésében a legmesszebbmenő ily irányú követelményeknek kell megfelelnie. Mert azt a keveset, mire az általános gyakorlatra készülő orvosnak szüksége van, könnyű szerrel meg fogja találni abban a többletben, mely a leendő szakorvos kiképzésére szolgáland, holott megfordítva ez lehetetlen volna. Tekintettel ezen szükségletre, mindazon betegségek, melyek regulárisán (tehát akár primaerek, akár se- cundaerek) vagy accidentálisan a szájüregben honosak, a hallgatóságnak bemutatandók. 15
