Argenti Döme dr.: Hasonszenvi gyógymód és gyógyszertan kezdő h. orvosok és művelt nemorvosok használatára 1. (Pest)
Hahnemann életrajza
51 teznek. Hazánkban a „hasonszenvi lap“ ismeretes. Ezek mellett több jeles hóm. munka jött létre Némethonban, és a szakértő derék irók száma évről évre szaporodik. Legnagyobb méltánylást tanúsított az uj gyógyiskolára nézve a magas osztrák kormány, mely 1828-ban nyilvános kísérleteket parancsolt tétetni Maren zeller törzsorvos által Bécsben. Ezeknek eredménye azonban a közönség tudomására elferdítve jutott; de mindemellett az igazságos kormány 1837-ben az uj gyógymód szabad gyakorlatát megengedé. Azóta Bécs minden európai város közt a h. gyógymódnak legtöbb követőivel dicsekedhetik; neki hódol a nemesség és értelmiségnek legnagyobb része, és leginkább csak azok közönyösek iránta, kik más tárgyakkal elfoglalva, a homoeopathiára különös figyelmet nem fordíthattak. Fő hatással volt a homoeopathiának gyakorlására és terjesztésére nézve az irgalmas nők kórháza Gumpendorfban, mely rend-, tisztaság-, betegápolásra nézve a legszebb s legjelesb gyógyintézetekhez tartozik. Az első, ki itt a hasonszenvi utón gyógyított, dr. Mayerhoffer volt 1832-ben. Később, 1835-ben e kórház vezetését tisztán h. gyógymód szerint dr. Fleisch ma nn, a bécsi legjelesb h. orvosok egyike, vette át. Ez időtől az austriai tartományokban uj korszak derült az uj iskolára. Számos orvos nemcsak a monarchiából, hanem Német-, Franczia és Angolföldről is a gumpendorfi intézetben nyerte kimiveltetését. Később Lincz- ben is h. kórház alapíttatott az irgalmas nőtestvéreknél, harmincz ágyra. A kremsieri, szintén alattok levő kóroda követte a linczit. Nehaniczban Harrach grófnő 1846-ban h. szegény-kórházat építtetett. Egyébiránt Bécsben még fényesebb pálya nyílt a ha- sonszenvészetnek az által, hogy 1848-ban uj klinikuin tárult föl a Lipót-külvárosban. A bécsi két hóin. kórházhoz 1857-ben a harmadikjárult; mely 160 ágyból álló kóroda a mariahilfi vonalon kívül „Sechshaus“ban több község költségén épült és október 1-én nyittatott meg. Szintén kedvező állásban van a homoeopathia Prágában. Nevezetes még, hogy Ö cs. k. Ap. F ölsége 1847. elején a bécsi honi. orvosok egyesületét megerősítvén, annak elnökeve gr. Hochenwart cs. kir. tanácsost kinevezni legkegyelmesebben mél- tóztatott. Az egylet tagjai 1844. egy jeles folyóiratot kezűének kiadni: ,,Oest. Zeit für Horn.“, melynek Fleischmann, Hampe, Waczke, Wurmb valának szerkesztői, és mely helyett 1857. kezdődött a „Zeitschrift des Oest. Vereins der h. Aerzte“, tudós Müller J. szerkesztése alatt, ki fáradságáért méltó köszönetét érdemel. Ezen egylet 1856. évi dec. 20-án tartá tiz évi fennállásának ünnepét; mely alkalommal a homoeopathiának hí\ barátja, a nemrég megboldogult gróf Radetzky tábornagy ily tartamú levele olvastatott fel, melyet orvosához intézett: ,,Kedves V ui- czián! Miután tapasztalom, hogy sokan a homoeopathiának aatasat