Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)
Függelék
bői nagy gőböly szarvasmarhákat akarván kihajtatni Bécsben, a szegény uram lévén a harminczadok arendátora, a vám iránt legyen az úr engedelemmel; volt is, mert kétszáz forintot elengedett. Azt az órát elkéri a mellette ülő úr, megnézegeti s dicséri szép óra, attól meg elkéri más, addig nézegették, csak oda lön az óra. Egyszer kérdi az úr a mellette ülőt: Hová tévé kegyelmed az órámat; mondja: ennek adám; soha ki nem tanúlhatá hová lett az óra, sok vendég lévén asztalnál; mai napig is oda vagyon. Jól emlékezem reá, más nap a kézfogás után, mikor Bodonból Kecze felé indulnánk, nem lévén ott az asszony az úrral, én az úrral egy hintóbán ültem; egyébkor is mikor csak magára utazott, mindenkor hintójábán ültetett. Monda szegény ur nekem: Tegnap az ágyba nyomták az erdélyi magyar fejedelemséget; tudod Isten, semminek oka nem vagyok, sem híremmel, sem akaratommal nem volt ez a kézfogás, adjanak számot mind Isten, mind a következendő maradékok előtt a kik ezt a dolgot koholták, s azt a jámbor ifjú Fejedelmet arra vették. Valamíg Bodonból Keczére érkeztünk, mind csak arról beszéllett, sokszor nagyokat sóhajtván; láttam, a szeme megtölt könynyel, s gyakran megtörlötte a keszkenővel. Ám bizony be is telék jövendölése, mert azzal a házassággal veszté ki kezéből a fejedelemséget. 6. — Gercinát is viseltének a régi magyar asszonyok, még az alávaló renden valók is; idvezűlt nagyanyámnak Apor Ilonának is volt olyan gerci- nája, itt is Nagy-Ajtán Donáth Istvánné egész holtáig mind gercinát viselt, úgy ment templomban is. 7. — Ilyent hozott volt, egy meggy szín jóféle síma velenczei bársonyból valót üdvezűlt anyám az atyám házához, azután a szegény atyám elbontatá, a bársonyból leányinak mentét, vállakot csináltata, a rajta lévő nusztból az anyám számára téli bársony palástot, a körülötte lévő arany csipkét is a palástra csináltatá. 8. — Ritka volt akkor a veres jóféle cláris öv Erdélyben, épen csak a nagy úri asszonyok viselték. Idvezűlt atyám a maga idejében főemberszámban volt, fogarasi kapitány, volt száz ház jobbágya, noha az majd mind con- fiskáltatott mikor megfogták, alig maradt ketten a testvéröcsémmel mind együtt 25 ház jobbágyunk; egész hintóval, a mellett egy födeles kocsival járt mindenkor egyszersmind mikor útazott, mégis a szegény anyámnak rásából volt a mindennapi szoknyája, öve öreg szemű fekete clárisból, csak innepnapokon vagy lakadalmi solennitásokban öltözött bársonyköntösben, akkor vagy ezüst aranyas, vagy veres cláris övét kötött a derekára. 9. — Most visszafordult fővel áll az erdélyi világ, mert a rása köntös közönséges még parasztleányok között is; ha egy hitvány rühös asszonyt vagy leányt' szolgálónak kell fogadni, ne is említsed néki brassai egyszer ványolt posztó szoknyát vagy mentét, hanem jóféle rásából valót, annak is az aljára három renddel arany massa csipkét, galandot, rókával prémzett, selyem gombokkal rakott rása mentét, három forintos pártát, arra szélyes ezüst pántlikát. Itt Nagy-Ajtán az én ifjúkoromban a nemesasszonyokon kivűl nem voit három falusi asszonynak mentéje, azoknak is brassai posztóból, báránybőrrel bérelve, prémezve; s noha értékes gazdag lófő emberek laktanak a faluban, hanem mind szabad, mind jobbágy asszonyok, leányok, télben zekében, nyárban egy abroszt vagy kendőt kerekítvén nyakok körül, úgy mentenek a templomban; gyolcs rokályának, selyem pántlikának híre sem volt közöttek Most a legnyomorultabb asszonyok s leányok is, kiknek férjek vagy atyjok házánál sokszor egy béfaló kenyér sincsen, czifra mentéjek, pártájok, az asszonyoknak aranyas szélű gyenge patyolat, czifra mente; efféle rendek felett való egyetmásokra vesztegetik el ha vagy egy pénzt kaphatnak, s osztán nincs mit fizetni férjeknek a portióban. A [militia,]
