Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)
Tizenkettődik czikkely. Az erdélyi régi esküvésről és szitkozódásról, alázatosságról
tak, sikoltottak az szekérben ült asszonyok, amaz asszony penig kaczagta s csúfolta őket: Lám megmondám, bustya nősök, ba én nem ülhetek az szekérben, tü sem mentek ma békével az sokadalomban. Petki Farkas más szekeret hozat elé, akkor azt az asszonyt az többivel felülteti az szekérben, maga kocsiskodik darutollas süvegben, úgy viszi bé Szeredában az sokadalomban az asszonyokot, az egész sokadalom sokasága láttára. Most ha valaki olyan urfi, de még egy alávaló nemes ifjú legény olyan tisztességes mulatságot indítana, megbolondoznák érte. Kivált a Székelységen, mikor valamely urfi vagy nemes ifjú legény vígan volt s, tánczolni akart, leküldött az faluban, az falusi leányokot esszegytij tette, az házához fel vitette, virrad tig is tisztességesen eltánczolta- nak; még hogy legkisebb bujaság esett volna is, soha híre helye sem volt. Az öreg Petki István édesanyja, Lázár Erzsébet, és Apor Lázár nagyatyám anyja, Lázár Borbára, egytestvérek voltának; történik, hogy Petki István, az az nagy ember, jő Torjára Apor Lázárhoz, mint atyafiához; Apor Lázár is hosszú asztalhoz készül, mert sok vendégi voltának. Mikor leülnek asztalhoz, Apor Lázár egy bocskoros zekés embert asztalhoz jól felültet; azt látván Petki István, magában csak törődik, mért kellett asztalhoz, kivált olyan elé ültetni az bocskoros zekés embert; igen vígan vadnak ugyan asztalnál, de mikor felköltek asztaltól, nem állhatja Petki István, hanem félen híjjá Apor Lázárt és kérdi tőle: Bátyám uram, miért kelle az hitetlen szamár zekés bocskoros embert asztalhoz ültetni, kivált oly elé? Felele Apor Lázár: Azt, öcsém uram, azért, hogy én bocskorban zekében is meg szoktam becsülleni az nemesembert; az, ha megszegényedett, zekében bocskorban van is, igaz ős nemesember, szép értelmes ember; az kik utána ültének, azok ki tegnapi, ki tegnapelőtti nemesemberek. Akkor mond Petki István: Tanolék ma bátyám uramtól (Apor Lázártól). Sőt teljes életiben mások előtt emlegette Petki István, mit tanolt volt Apor Lázár bátyjától; s nem is emlegette penig csak, hanem meg is tartotta. Adná IsteD, hogy ma is vigyáznánk az szegény érdemes régi famüiákra, de mint vagyon dolga az régi familiáknak, kérlek, keservesen observáld. Elvégzem az alázatosságon Erdélynek az 1687 esztendő előtt egyűgyüségit. Gondolod talám, ez az utolsó két-három historiácska nevetésre való; de bizony nem nevetésre, hanem nagy oktatásodra vagyon, kedves olvasóm, ha jól meggondolod. Kévánom azért, adjon Isten hazán- kan régi alázatosságot, egyűgyűséget, igaz atyafi szeretetet (az melyet bizony nem remélek, az mint folynak az dolgok); mely ha meglé- szen, akkor Erdély is régi boldogságára s gazdagságára visszatérhet.19) [Tizenharmadik]
