Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)
Kilenczedik czikkely. Az régi erdélyiek lakadalmiről é házassáógiról
említett keresztfán megnyugudt, az bort az palaczkból megitta, és az arany és posztó övé volt. Elkészülvén a felestököm, az vőfély mint gazda az vendégeket leültette s maga is leült; legelsőben elhozatta melegen az mézes bort (ott ültének az uj házasok is), abból rendre ittanak, s mikor ittanak, osztán az ital után az férfiak és asszonyok egymást csókolgatták; azután az vőfély elhozatta az étket és vígan felestökömöztek; de az felestököm igen sokáig nem tartott, felköltenek, és az míg az ebéd elkészült, tánczoltanak; az ebéd volt estve felé. Az ebéd előtt mint egy órával az asszonyok elmentenek; és az mikor az ebéd kész volt, akkor már az násznagy volt az gazda és az nyoszolyóasszony az gazdasszony, az asszonyok megint eljöttének, és az vendég, az mint leirám, rendre mosdódván, leültének, az étket elhozták. Az nyoszolyóasszony akkor annyi bélest süttetett, az mennyi asztal volt, azokot nyoszolyóasszony bélesinek hítták, de egyet külön süttetett, mintegy az vőfély számára; azt penig igy készítette: [úgy sütötték mint az jóféle bélest, szintén olyan tésztából, de belől, az hová riskását, őz máját vagy mézes szilvát etc. szoktanak tenni az jóféle bélésben, abban az bélésben egy-egy tenyérnyi vagdalt ruhákot raktanak, és keresztül kosul sűrűn réz- vesszőköt raktanak, felyül tésztával háborították és többivel együtt úgy sütötték, s agy vitték az asztalhoz. Az mely vőfély tanulatlan volt, neki esett az késivel hogy felbontsa, semmire nem mehetett, gyalázatban maradott, az expertus tanolt vőfély elsőben az villájával megnyomogatta felyül s beszúrogatta, mingy árt esziben vette hogy micsodás bélés, osztán szépen az villájával tángyérra kiszedte az részvesszőkőt, azután mind az darab ruhákot belőle ugyanazon tángyérra az nyoszolyóasszonynak gazdálkodott véle, az többi részit tepsiástól kiadta. Olyankor az nyoszolyóasszony neheztelt, hogy kitanálták mesterségit, az vőfélyt penig mindnyájan megdicsérték.] Mindenik nap penig kalács elég volt, az gazdasszonyok megkérdették mindenkor, hogy ettenek-e az kalácsban, ha mondották: jól ettenek, azon örvendeztenek, ha penig mondották hogy nem ettenek, azon megszomorodtanak; de még a házi gazdasszonyok is megharagudtak, ha az kalácsból az vendég nem evett. Lakodalomban penig nagy úri asszony volt az főgazdasszony, más főasszonyok az vice-gazdasszo- nyok voltának. Nem vala akkor vajas étek, hanem igaz szalonnás magyar étkek valának; mert mikor az német Erdélyben béjöve, az mely magyar németnél ebéden volt, rendszerént elcsapta az német étek az hasát, úgy hogy alig tudta megállítani; azért is az kin szorúlás vagy kólika volt, német asztalhoz mentenek és vajas étket ettenek, és megindult az hasok, az mint hogy én magam is egynéhány magyart esmértem az ki azt cselekedte. Ha akkor tekenyős-békát ettél volna, más egy pohár bort sem ivutt volna veled; ha az mostani világ szerént mondottad volna: silgrod, elcsudálkozott volna, micsoda szij-drótot emlegetsz. Akkor azért vígan lakván és iván, asztaltól [felkeltenek,]
