Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)

Ötödik czikkely. A régi erdélyiek köntösiről

volt, két felé ki fordulván, néha összemenvén; némelyek sas tollas forgót, de [az urfiak is többire mind egy pár ráró vagy kerecsen tollat, aranyból csinált és drága kövekkel megrakott forgóban. Olyat viselt Gróf Gyulaffi László főbejáróságában. De mindenek felett gyönyörűséges volt, mikor három szál darutollat köves medályban rakva tettek az ifjak süvegekben. Akkor sok darvakot tartottanak fejedelem, urak, fő emberek udvarában, és mivel az darvak többire szürkék, kiszedték az tokokat szép gyengén, s fa olajat öntöttének az tollú tokjában s ismét helyre rakták az kiszedett tollakot, úgy fejéredtenek meg. Mikor az olyan urfiak darutollas süvegben lódingoson, tarsolyoson felültenek üszely berzsenynyel veresen festett köves, gyöngyös, klárisos szerszámokkal aranynyal szőtt portai czafrangokkal felöltöztetett lovakra, annak is homlokán (üstök nyomtatónak hítták) bársonyra varrott, drága medályban rakott három s néha két szál darutok lévén ezüst kengye­lekben lábai, csizmáján aranyos sarkantyú gyémánttal vagy rubinttal sma­ragddal megrakva; utána az sok sas tollas, párducz-, tigris-, farkasbőrös szolga azokon nagy ezüst, aranyos gombok, egy nehány rend ezüst lán- czokra szorítva, elől az elkészittetett, sok képen czifra vezeték paripák, meg­ugratta szép moderatióval magát az lovon, fútták az török sípot, trombitát: — bizony akármely király udvara Európában cum recreatione megnézhette volna. És, hogy példát hozzak elé, mikor Székely László házasodott, az mely hintót vitetett az mátkája számára, mind az hat szekeres lónak az hintó előtt egy-egy darutok volt medályban csinálva az homlokán, maga fejében is három szál darutok, az mely festett portai paripán ült maga, annak két szál darutok volt az homlokára akasztva. Kivált az ifiak Jgen szerették viselni lovokon az csigás kantárt, szügyellőt, farmatringot. Az urfiak olyan apró mint az bab csigákkal rakatták meg szíj szerszámokat, melyet gyöngycsigának hittak, közben közben sok féle színű öreg, mint egy kis alma, tengeri csigák lévén rá csinálva. Az nemes ifjak másféle csigás szerszámot viseltének, az olyan olcsóbb volt. Fekete süveget is igen viseltének az nagy emberek; selyemből volt csinálva, az nemeseké szép fekete bárány gyapjúból; mikor megholt az férfi, olyan süveget vontának az fejekben, úgy tették koporsóban s temették el, az mint hogy most is az temetőben, mikor új sírt ásnak s régi holt testeket találnak, az olyan süvegek elrothadva meglátszanak, az mint én magam is sokat láttam.] Az ifjak penig nyárban ugyan hasonló fekete süvegeket visel­tének, de csákóst, abban szintén úgy az oda fel leírt forgókot;*) az süveg­--------------------------- [nek] *) Cserei változata: „Viseltek kalapot is nyárban, annak az elein csukrosan fenn- állólag egybenkötött fekete structoll állott; én is olyant viseltem ifiú legényke koromban, a Tököli- járás előtt, a szegény atyám is mind haláláig olyant viselt“.

Next

/
Thumbnails
Contents