Apáthy István dr. - Boga Lajos: Általános fejlődéstan és szövettan (Kolozsvár, 1912)
Második rész - Az apolaris sejtek
256 Hogy a szóban lévő képletek valóságos sejtértékű dolgok-e, ezt csak legújabban döntötték el. Először egy hollandiai búvár, Dekhuyzen vizsgálatai alapján derűit ki, hogy a vérlemezkékben van sejtmag és azok alakja többé-kevésbbé ellipsoidicus, amelyet, változtatni képesek, csakhogy — különösen a sejtmagjaik — igen nehezen rögzíthetők és színezhetők a rendes módon előállított készítményekben. Innen magyarázható, hogy azelőtt ezeket nem vették észre. Hogy a vérlemezkéket egyáltalában sértetlen állapotban rögzíthessük és a sejtmagjukat is kimutathassuk, ahhoz igen nagy óvatossággal kell a vért kivennünk az eleven állatból. Mihelyt az bármiféle oly testtel érintkezik, melyből, ha csak a legcsekélyebb mennyiségű, a vér rendes alkotását megváltoztató szer, vagy anyag oldódik ki, a vérlemezkék azonnal kicsapódnak belőle, mivel fajsúlyúk a vér többi alkatrészénél nagyobb, rögtön odaragadnak pl. a tárgylemezhez és elveszítik természetes alkotásukat. Vérlemezkéket, nem ugyan természetes állapotukban, de igen nagy számmal észlelhetünk bármely vércsöppben akkor, ha azt rácsöppentvén a tárgylemezre, néhány perczig száradni hagyjuk és a kiszáradástól óvjuk, amikor is azok túlnyomó nagy része leülepedik a csöpp fenekére és oly erősen odatapad a tárgylemezhez, hogy a vér többi részét lemoshatjuk róla, de őket nem. Azonban ezekben a sejtmagot nem vagyunk képesek kimutatni; hogy azt láthassuk, ahhoz a vércsöppöt egy bizonyos módon kevert olajcsöppben kell fölfognunk. Különben a vérlemezkéket lehet egészen normalis konyhasó-oldatban is legalább rövid ideig természetes állapotban épen megtartani, de mivel ez az oldat minden egyes állatra nézve jellemző mennyiségben tartalmazza a konyhasót, minden egyes állat vérlemezkéinek tanúlmányozásá- hoz egészen pontosan meg kell állapítanunk az illető állatfaj vérére nézve jellemző normalis konyhasó-oldatot. Kiderült azután, hogy a thrombocytáknak a véralvadék létrehozásában talán nem épen azért van különös szerepük, mintha ők maguk állítanák elő azokat a fermentumokat, melyeknek hatása alatt csapódik ki a vérplasmából a fibrina, hanem különösen azért, mivel rendkívül ragadósak; úgy, hogy a kicsapódott fibrina-szál egy vérlemezkéhez érve annak útján odatapadhat az ér falához, s hozzá megint más vérlemezkék, ezekhez
