Antal Géza - Réczey Imre: Kovács József tanár sebészeti kórodája a budapesti Kir. Magyar Egyetemen 1871/2, 1872/3 és 1873/4 tanévben (Budapest, 1877)

Halálesetek

12 1 esetben roszindulatú orbáncz (erysipelas malignum), 60 éves nő, liúsdagkiirtás után. 1 esetben tüdőgümösödés (phthisis pulmonum) 63 éves férfi, kinél viszszeres csomók voltak a végbél körül. 1 esetben fehérvérűség (leucocythämia) 50 éves nő, ki a lábháton levő tályoggal vétetett fel. Az ápolás alatt volt bántalmakat legegyszerűbben gondoltuk áttekinthetővé tenni az által, hogy azokat oly csoportokba foglaljuk össze, melyek már a bántalmak természetéből folynak. Megkülönböztettünk tehát I. lobos folyamatokat, s ezek kimeneteleit; II. sértéseket és ezek következményeit; III. álképleteket; s IV. »vegyes bán­talmak« czím alatt a negyedik csoportba egybefoglaltunk minden egyéb bántalmat, melyek e három első csoportba nem illettek. E felosztás már azért is előnyösnek lát­szott, mert ily alapon történt a kóroda eddigi kimutatá­saiban is a bántalmak csoportosítása. Eltértünk azonban az eddigi kimutatásoktól abban, hogy e csoportokat egyenkint ismét a test egyes tájai szerint osztottuk fel, így gondolván az egyes csoportokban a tájékozást még inkább megkönnyíteni. A bujakóros esetek, mint általá­nos bántalmak, külön Y. csoportba vannak állítva. E szerint a 682 beteg közül a betegség székhelye s a bántalom neme szerint volt:

Next

/
Thumbnails
Contents