Antal Géza - Réczey Imre: Kovács József tanár sebészeti kórodája a budapesti Kir. Magyar Egyetemen 1871/2, 1872/3 és 1873/4 tanévben (Budapest, 1877)
IV. Vegyes bántalmak
110 metszés (a—b) vezettetett az áll bőrében, mely egy 4"' bosszú függélyes metszés által az előbbi felkörös metszés alsó végével köttetett össze és így egy körülbelül 7s" széles, 1 %" hosszú egynyelíi lebenyt nyertünk. Most a felső és alsó ajk végei az állkapocscsali Leges összeköttetéseikből (b, c) felszabadíttatván, felsebeztettek, s hogy egyszersmind átcsúsztathatókká tétessenek, az alajk szabad szélével párhuzamosan bemetszetett, a felajkon egy domborulatával felfelé néző íves metszés vezettetett a ajkpirszéltől kiindulva (25-ik ábra). A vérzés elállítása után az egyesítés akként történt, hogy az egynyelü lebeny a felajkban vezetett íves metszésbe ültettetett be úgy, hogy a—«-val és c—c-vel egyesíttetett, az alsó ajk pedig balra és kissé fölfelé liuzatván, a fölemelt egynyelü lebeny zugába varratott úgy, hogy b—6-vel jött érintkezésbe. A felajk ez által balra és lefelé lön eltolva s az alajkkal egyesíttetvén a bal száj zugot képezhette. Az orrszárny anyaghiánya külön felsebeztetvén, hosszában egyesíttetett. Műtét után 48 órával az egyesülés legnagyobb részt gyors liegedéssel állt helyre, csupán a lebenynek a felajk fölé helyezett egy harmadrésze üszkösödött el, de gondos kötözés és a hegedésnek czélszerü felhasználása és irányítása mellett a gyógyulás tökéletes volt. Beteget a műtét után 2 hóval a 26-ik ábra tünteti elő. Egy esetben felajk- és orrsövény-hiány. V. Teréz 9 éves, katymári földmíves leánya. Felv. 1871. október