Szentpétery Imre (szerk.): Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik évfordulója ünnepére (Budapest, 1917)
Iványi Béla: Jogtörténeti vonatkozások Eperjes város középkori számadáskönyveiben
JOGTÖRTÉNETI VONATKOZÁSOK EPERJES SZÁMADÁSKÖNYVEIBEN. 261 A hóhér azonban nemcsak a büntető ítéletek végrehajtásának egyik közege, hanem közigazgatási, rendészeti szerv is, amennyiben ő köteles a városban a gyepmesteri, kutyapecéri teendőket ellátni, ezenfelül pl. az ő kötelessége a kivégzettek holttesteit a városból kivinni, amiben azonban, úgylátszik a törvényszolga segítségére volt, vagy helyettesítette.1 A gonosztevők üldözési, nyomozási, fogvatartási, továbbá rajtuk az ítéletek végrehajtási költségein kívül egyéb bűnügyi költség a várost nem terhelte, csak egyetlen egy esetben találkozunk azzal, hogy a városi hatóság mint büntetőbíróság saját magát megjutalmazza bűnügyben kifejtett fáradozásáért. Ugyanis 1525-ben, amidőn a város egy nagy része egy bizonyos Brecz Imre nevű gonosztevő gyújtogatásának áldozatul esett, Eperjes bírája és az esküdtek a gyújtogató kinyomozása, elfogatása, kínvallatása és elítélése körüli fáradozásukért is, a város pénztárából saját maguknak három forintnyi jutalmat adnak.2 * íme tehát ennyit sikerült Eperjes város középkori számadáskönyveiből, — a látszólag száraz és szűkszavú adatokból — a város középkori jogéletére nézve megállapítani. Tudom, hogy távolról sem teljes a kép, amelyet megrajzolni óhajtottam, hiszen a középkori közigazgatási jog történetére vonatkozólag még rengeteg 1509. Pro adductione et iterum conductione thortoris den. XLVI. 1513. Petro misso pro tortori den. XXXII. stb., stb. — Eperjes város Itára : 598/a. szám, 154., 170., 172., 266., 80., 21. 11. 1 1499. Thome Calmar pro biga super quam tortor canes eduxit den. Ic. 1511. Canicide pretextu mercedis den. V. Pro una biga pro eductione canum den. XVIII.— Eperjes város Itára : 598/a. ■szám, 156., 60. 11. 1519. Tortori pro merce ex eo, quod canes mactavit den. LVIII. — Eperjes város Itára : 890/a. szám, 101. 1. 1505. Preconi pro eductione pope suspensi den. L. — Eperjes város Itára : 598/a. szám, 272. 1. 1525. Thortori pro exportatione cadaverum den. VIII. — Eperjes város Itára : 890/a. szám, 226—7. 1. 2 1525. Eisdem iudici et iuratis pro jatigiis ipsorum fl. III.— Eperjes város Itára : 890/a. szám, 228 — 9. 1., a Brecz-féle bünper bűnügyi költségeinek felsorolásában.