Szentpétery Imre (szerk.): Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik évfordulója ünnepére (Budapest, 1917)
Iványi Béla: Jogtörténeti vonatkozások Eperjes város középkori számadáskönyveiben
JOGTÖRTÉNETI VONATKOZÁSOK EPERJES SZÁMADÁSKÖNYVEIBEN. 259 A halálbüntetések közül Eperjesen használatban volt a lefejezés — decapitatio, decollatio, — az akasztás — suspensio — és az elégetés, a tűzhalál — incineratio, crematio, concrematio, combustio. Hogy a halálbüntetés két előbbi módjával Eperjesen milyen bűncselekményeket sújtottak, azt a számadáskönyvek szövegéből megállapítani nem tudjuk, azt azonban már meg lehet állapítani, hogy tűzhalállal a gyujtogatót büntették, ennél a büntetésnél tehát a talio elve érvé nyesült.1 A lefejezés a város kardjával, pallosával — gladius civitatis — történt, amelyet lefejezések előtt erre a célra mindig rendbe hoznak, kitisztítanak.1 2 Az akasztás végrehajtásához volt a városnak állandó, úgylátszik a városon kívül emelt akasztófája — patibulum, suspendium — a tűzhalál végrehajtására pedig máglyát használtak.3 A testcsonkító-büntetések közül ismeretes Eperjesen a fiil- levágás, mely a számadáskönyvek feljegyzései szerint a tolvajok büntetése volt.4 A szabadságbüntetések közül ismeretes a városból való száműzés — relegatio — melyet a hóhér hajt végre, ezenfelül a 1 1503. Tortori pro decapitatione unius et relegatione alterius den. lie. 1500. Thortori Andree pro crematione incendariorum den. IIr. 1520. Super concrematione unius incendiarii in Luscham (?) f 1. III. den. LVIII. 1525. Thortori pro incineratione Emerici Brecz fl. I. 1513. Pro suspensione detento. — Eperjes város ltára : 598/a. szám, 21., ■249., 170.11. — 890/a. szám, 9. 1., 128. 1. — 758/b. szám. 2 1499. Pro reformatione cinguli ad gladium civitatis den. V %· 1503. Hilario pro mundatione gladii civitatis den. XXV. 1511. Pro mondatione gladii civitatis den. XII. — Eperjes város ltára : -598/a. szám, 154., 249., 63. 1. · 1515. Pro emundatione gladii civitatis den. XIIII. — Eperjes város ltára : 890/a. szám, 9.1. 3 1509. Fossoribus fovearum patibuli den. XVII. 1521. Pro una scala ad suspendium den. IX. 1522. Pro una scala ad patibulum den. VIII. 1500. Pro lignis ad combustionem incendiariorum den. XXVIII. — Eperjes város ltára : 598/a. szám, 80. 1. — 890/a. szám, 145., 167., 170. lap. 4 1509. Eidem thortori pro sectione auricule cuiusdam Juris den. Ic.— Eperjes város ltára : 598/a. szám, 80. lap. V. ö. Szent István tvényei II. kv. VI. t.-c., mely szerint a szolga, ha másodszor követ el lopást, fülét veszti. Závodszky : A Szent István, Szent László és Kálmán királyok korabeli tvnyek forrásai. 154. 1. 17*