Szentpétery Imre (szerk.): Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik évfordulója ünnepére (Budapest, 1917)
Iványi Béla: Jogtörténeti vonatkozások Eperjes város középkori számadáskönyveiben
tevő nem Eperjesen van előzetes letartóztatásban, hanem pl. 1504-ben megtörténik, hogy egy tanuló feltörte a plébániatemplom valami pénzes vagy egyéb ládáját s az illetőt Sóváron fogták el és úgylátszik ott is volt, legalább egy bizonyos ideig, előzetes letartóztatásban, mert a város ottani őrzéséért 32 dénárt fizet.1 Álivei Eperjesen az előzetes letartóztatásért rendszerint átlag 25 dénárnyi őrzési díjat fizet a város, a fenti összegből azt kell következtetnünk, hogy az illető tanuló Sóváron előzetes letartóztatásban volt s esetleg csak az ítélet végrehajtására hozták Eperjesre. Arra természetesen, hogy a gonosztevővel a város hatósága mint büntetőbíróság a tárgyalást hogyan és miképpen tartotta, nincsenek adatok a számadáskönyvekben, ellenben arra már vannak adatok, hogy a gonosztevők vallatása inquisitorius volt és hogy a XVI. században ezekkel szemben Eperjesen már alkalmazták a tortarát, még pedig, a mint az adatok igazolni látszanak, mindig csak egy ízben. Erről a XVI. századból két adat maradt reánk, nevezetesen 1500-ban valami tűzeset volt a városban és úgylátszik a terhelt gyújtogatok nem akarták bűnüket beismerni, mire tortura alá vetették őket, a tortura mikéntjéről azonban a számadáskönyv nem emlékszik meg. Egy másik eset alkalmával 1502-ben a vádlottakat szintén tortúrának vetették alá, itt már a számadáskönyvben fel van jegyezve a tortura módja is, hogy t. i. a vádlottak bőrét gyertya lángjával égették.2 Ha a vizsgálat érdeke úgy kívánta, akkor a vádlott vagy vádlottak vallomását közölték más hatósággal is, amint pl. 1500-ban JOGTÖRTÉNETI VONATKOZÁSOK EPERJES SZÁMADÁSKÖNYVEIBEN. 257 Pro expensis ipsis detentis den. VI. 1511. Captivis civitatis cippum dati sunt den. XII. 1513. Bedello pro expensis causa detentis den. L. Bedello causa detenti pro expensis den. XXXV. — Eperjes város ltára : 598/a. szám. 170., 204., 206., 63., 21., 18. 11. 1520. Pro candelis ratione detenti den. VII. Pro candelis ad conservationem vagy ad custodiam detenti még ezen évben öt ízben, összesen 54 dénárt ad ki a város. 1523. Super unum detentum in carcere expositi den. V. — Eperjes város ltára : 890/a. szám, 129., 130., 184. 11. 1 1504. dec. 21. Vigilatoribus in Sowar super scolarem, qui in ecclesia civitatis ]>arochiali ladulam confregit den. XXXII. — Eperjes v. It. 598/a. szám, 254. lap. 2 1500. Tortori quod captivos martirisavit den. lie. 1502. Pro luminibus ad martirium detentorum den. VI. — Eperjes város ltára : 598/a. szám, 170. és 204. 11. Fejérpataky-cm lékkönyv. 17