Szentpétery Imre (szerk.): Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik évfordulója ünnepére (Budapest, 1917)

Iványi Béla: Jogtörténeti vonatkozások Eperjes város középkori számadáskönyveiben

orgo nagy ártóval a parochiális templomban felállítandó orgona építésére vagy ácsmesterrel tető építésére, festővel valamely kép festésére, kőfaragóval oszlopok, ajtók, ablakfóliák kőből való faragására, aranyművessel serleg, pohár vagy más drágaság el­készítésére, megaranyozására stb., stb. Valamint a munkabérszerződésnél, úgy itt is vannak példák a kötelmi viszony keletkezésének megrögzítésére is.1 Van arra is példa, hogy a város a műbérszerződésben kötelezi magát az előállítandó műhöz való anyag szállítására, amint pl. 1429-ben az orgonaépítővel szemben ilyenre tényleg kötelezi magát. Ami egyébként az 1429. évi orgonaépítési szerződést illeti, ennél a város részéről történő szolgáltatás tartalmának egy része a kötelem létrejöttekor nincsen teljesen meghatározva. Ugyanis, míg az orgona építéséért kikötött pénzösszeg határozott (275 frt), addig a természetbeni szolgáltatás teljesen határozatlan, mert a szerződés szövege szerint : a város viseli az orgonaépítő élelmezési terhét mindaddig, míg az orgonát építi, azzal, hogy «infra tempus 1 1429. Notandum est, quod convenimus cum crematore cementi, quod nobis debet cremare sive efficere unam fornacem plenam calcis vel cementi pro LX florenis camere, pro uno queque integro lardo et pro medio vase alias eyn halb legel cervisie etc. 1429. Notandum est, quod conventionem fecimus cum organifice seu magistro organorum pro opere organico nostra in ecclesia videlicet parochiali per eur.dem situando pro lllc florenis usualibus seu Cassoviensis computi minus XXV. flor. Sic, quod tenemur eidem dare omnia attinentia ad ipsum opus spectantia et etiam expensas interim, quod laborabit, tali videlicet sub mensura, quod infra tempus commestionis tenemur sibi tribuere de cervisia quantum natura sui appetitus exigit. Si vero voluit vinum potare, extunc hocipsum pretium vini suam propriam bursam concernere dinoscetur. — Eperjes város 1429. évi számadáskönyve, a Μ. Ν. Mú­zeum törzs ltárában. 1510. Registrum expositorum super tecto sanctuarii ecclesie necnon super testudine nova sanctuarii eiusdem. Carpentario Valentino ad rationem condictaminis den Illic Conventio cum eo facta est pro fl. LXXX. et pro quatuor cubulis frugum. — Eperjes város számadás könyve, 598/a. ltári szám, 45. lap. 1510. Exposita super organum parrochialis ecclesie. Magistro Thobie ad rationem condictaminis den. Ve Eidem iterum den. lllc. Condictamen jactum est cum eo pro fl. LXXV. — U. ott 598/a. 44. lap. 1521. Registrum reformationis molendini sicci, cuius condictamen jactum est pro fl. XL. et pro X. cubulis mixture pro panibus. — Eperjes város számadáskönyve 890/a. ltári szám, 150. 1. JOGTÖRTÉNETI VONATKOZÁSOK EPERJES SZÁMADÁSKÖNYVEIBEN. 247

Next

/
Thumbnails
Contents