Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)

POLITIKATÖRTÉNET, MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ - 20. Kálmán József: Deportálás Kiskunhalasról 1944-ben

csatolva Ausztriához, de a közvetlen környéke már a Cseh-Morva Protektorátushoz tartozott, így a zsidó temető is. A határon SS-ek fogadtak bennünket és útlevelet kértek. Ilyen nekünk nem volt. A furgon vezetője aztán bemutatott bennünket az SS katonáknak, akik nagyon csodálkoztak a sárga csillagon, még a koporsóba is belenéztek. Nagy telefonálgatás kezdődött, a végén mégis csak áteresztettek bennünket. A temetőben a sírgödör már meg volt ásva. Trillnik Él mólé ráchámim-ja86 után leeresztették a koporsót a sírba, majd elhantoltuk.

Január közepén nagy ijedségben volt részünk. Éppen éjjeli műszakon dolgoztam, amikor kétségbeesetten rohant hozzám úgy éjfél felé egyik nőtársunk. Elmondta, hogy a szomszéd lengyel és olasz táborokban a politikai SS cukor után nyomoz. A cseh szomszédok hozták a hírt. Nagy volt a rémület az otthonmaradt mieinknél. Én nagyon megdöbbentem. A munkavezetőnek azt mondtam, hogy valaki rosszul van a táborunkban és ezért engedélyt kértem a táborba menésre. О szó nélkül elengedett. Ekkorra már olyan volt a lágerünk mint a megzavart hangyaboly. Ijedten jajgattak a nők, a férfiak idegesen kapkodtak, de nem tudták elrejteni a hazahozott cukrot. Kiderült, hogy kb. másfél mázsa cukor volt az 50 főből álló csoportunknál. Én nem tudtam mást csinálni, mint fogtam ezt a nagymennyiségű cukrot és kis részletekben beleeresztettem a WC-inkbe. Jó egy órába került, mire végeztem a munkával és kissé megnyugodva mentem vissza a cukorgyárba. Táborunk is lecsendesült. Utólag gondolkoztam rajta, milyen merészséget is csináltam: a háború vége felé, amikor Németországban komoly ellátási gondok voltak, másfél mázsa cukrot semmisítettem meg. Ez, ha kitudódik, szabotázsnak számított volna. A lengyelektől és az olaszoktól több foglyot elvitt az SS, akiknél cukrot találtak.

Ebben az időben már fel tudtuk venni a kapcsolatot a másik halasi csoporttal is, akik a Reichsdomineban dolgoztak. Dr. Steiner Ignác volt megbízva a csoport orvosi ellátásával és ő járt be a faluba a szükséges gyógyszerekért is. Az út a mi táborunk előtt vitt el és így elég sűrűn érintkeztünk vele. Az ő közvetítésével küldtünk a csoportjuknak bőségesen cukrot, őtőlük meg eleinte csak burgonyát, később, mikor már a nagy őszi hajtóvadászat is megtörtént az uradalmunkban, igen sok nyúlbőrt kaptunk. A németeknek csak a nyúlhús kellett, a bőröket eldobták. Mi ezeket sóval megcsereztük és ügyes asszonyaink nagyon rendes sapkákat meg ruhabélést készítettek belőlük. Nekem is nagyon jól jött a nyúlszőr bélés, mert csak egy vékony bőrkabát volt velem, a meleg bélés Halason a gettóban maradt. Az egész csoportunknak jutott nyúlbőr sapka és amikor a műszakra mentünk a gyárba, nagyon megcsodálták ezeket.

A Reichsdomineban dolgozó halasiaknak éppen olyan jó soruk volt, mint akkor, amikor még Probitzban találkoztunk velük. Csak később fordult rosszra a dolguk, mert a mezőgazdasági munkák bevégzése után az egész csoportot Theresienstadtba87 irányították, ahol nagy veszteségeik voltak.

Mi szorgalmasan jártunk a cukorgyárba, bár éreztük, hogy a kampány vége felé közeledik. A cukorrépa elfogyott és a környéki cukorgyárakból sem jött már nyers877