Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
ÉLETMÓD, HAGYOMÁNY, MŰVELŐDÉS - 13. Székelyné Körösi Ilona - Gyarmati Andrea: A halasi viselet
Gatya A „maguk szőtte-fonta” kendervászon vagy lenvászon gatyát a lányok és asz- szonyok négy szélből varrták: mindkét szára két vászon szélességű volt. Hossza a boka fölött kb. 5 ujjnyira végződött. Szabott üleppel, pöcivel állították össze, a nadrágszár belső részét eresztékkel, ineresztékkel bővítették. Előbb a két szárát varrták meg, majd az egész nadrágot összeállították. A kb. 2 ujjnyi széles, lehajtott és levarrt gatyakorcba gatyamadzagot - másfélujjnyi széles fehér pertlit húztak, kb. 2 méter kellett egy gatyához. A gatyaszárak alját a fonákjára felhajtották, azsúroz- ták, tűzőöltéssel körbevarrták. A rojtos gatyát főleg a pásztorok kedvelték. Ennél az azsúrozás alatt a vászon keresztszálait kihúzták, s a függőleges szálak alkották a rojtot. A gyári anyagból készült ünneplő gatyák 6-8 szelesek voltak, tehát bővebbek, és hosszabbra szabták őket, mint a hétköznapi gatyát. Az inges-gatyás parasztviselet virágkorában a bőgatyát télen is viselték, ezt vették föl a suba alá is. „...suba-gatya. Ritkábban volt posztónadrág. Ha volt is, csak 1 volt a háznál. Hétköznap kifordítva viselték. ”41 Ritkábban egy másik bőgatyát vettek fölé, később pedig posztónadrágot viseltek. A gatya tetejébe csak nagyon hideg télben húztak nadrágot. Nagy Czirok László egyik rokona úgy emlékezett a fiatalkorára 1937-ben: „Abba az időbe ha elhozta az isten a tavaszt, a paraszt a nadrágot levetötte, a 6 szeles lion gatyát vette fel (rojtos volt)... A nyakba a selyemkendő - bu korra kötve — nem maradt el. Selyömbül volt az inneplő ruhához. A pipa, mög a sallangos kostök27. Tanyás gazda családjával, 1903. Cholnoky Jenő felvétele. TJM F1823 593
