Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
ÉLETMÓD, HAGYOMÁNY, MŰVELŐDÉS - 13. Székelyné Körösi Ilona - Gyarmati Andrea: A halasi viselet
Farpárna (bufándli) A far és a csípő erősítésére, hangsúlyozására alkalmazták. Házivászonból készítették, és élesztőkorpával, a „léhább eleje korpával” kitömték. A derékon elől kapcsokkal vagy madzaggal összekötve erősítették föl. Ennek segítségével a sovány nő is erősebbnek látszott. A bufándli-divatról születettek az alábbi sorok: „ Hogy fölkerült a bufúndli munka Akkor ugyan kapós volt a korpa. Amit három asszony szitált volna Azt két leány bufándlinak hordta... ”b Felsőruhák Szoknya A kiskunhalasi paraszti viselet - más alföldi mezővárosok viseletéhez hasonlóan- a parasztpolgári öltözködésre jellemző hosszúszoknyás viselet volt. Az 1870-es évek táján csaknem bokáig érő, a századforduló éveiben bokáig érő szoknyákról szólnak az adatok. „A rövid. ún. gurgulya szoknya itt nem volt tartós és kapós.”'4 A munkára használt szoknyákat valamivel rövidebbre hagyták. Nagy Czirok László 1930-as évekbeli gyűjtései szerint az ingvállas-pruszlikos- szoknyás halasi viselet - különös tekintettel a szoknyákra - a következőképpen nézett ki: „Ehhez [az ingvállhozj jött a 6 szeles szoknyák kivasalva, keményítve. Volt később fodros is köztük, félig fodros is volt a szoknyák közt. A szoknya kb. felén elvágták, illetve annyit szabtak, hogy alig térdig érjen, akkor ugyanazon anyagból sokkal bővebb anyagot toldtak hozzá bokáig formán érőleg, hogy fodros, ránczos, szóval bokorugrós legyen. Az alja zsinóros volt. Ugyanilyen volt 3-4 szoknya egymás tetején s tánc közben jókat vágódott s a lány szoknyája az asztalról az üveget, mécset letarolta. Menés közben mint a szép ürüfarok - vágódott rajta jobbra-balra. A 70-es években volt ez divat, sőt a 80-as években is. Utoljára Suba Julis - Sándor Józsefné, Nagy Lászlóné Török Mária viselték.”'5 Sass István öreg pásztor 1939- ben, 93 éves korában gyerekkorából 10 szeles (!) bő és hosszú szoknyákat idézett föl, valamint fodros szoknyákat, amelyeket emlékezete szerint nemigen viseltek.16 Tálasi István kiskunsági összefoglalójában írja erről a viseletről, hogy Halason pávának nevezték azt a nőt, aki 5-6 díszes szoknyát is felvett magára.17 A századforduló éveiben a szoknyaviselet inkább a polgári viselet ízlésvilágához közeledett. Anyaguk változatos volt, hétköznapra festő, kanavász, ünnepre kásmír, batiszt, selyem, különféle bársonyok, selymek, szövetek, posztók. Kedvelték az egyszínű, anyagában mintás textileket. „Igen csak mind szövött mintásak voltak. Az anyaguk színe és a minták színe egy volt. Szövött minták voltak az anyagokban. ”- olvashatjuk Kiss Mária munkájában.,s Egy szoknya öt szél bőségű volt. Többnyire otthon, maguk varrták meg. A szeleket összevarrva beráncolták, sliccet hagytak 573
