Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)

TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 11. Alabán Péter: Kiskunhalas társadalma a dualizmus idején és a Horthy-korszakban

szó, addig az agrárproletariátus másik nagyobb rétegét a tisztán bérmunkából élő, ugyanakkor félig nincstelen mezei munkásság alkotta. Társadalmuk differenciáltságára utal, hogy megtaláljuk közöttük az alkalmi napszámosként dolgozni kénytelen törpebirtokost, az önálló gazdálkodást folytatni alig képes részest és szakmányost, illetve a cselédekhez közel álló, huzamosabb időre szerződtetett summást.175

A vizsgált térségből kifolyólag külön kell foglalkoznunk az átmeneti statust (félig cseléd, félig napszámos) képviselő tanyasi cselédekről, akik helyzete Halas és környékén nem adott okot panaszra. Kiss Lajos 100 holdas balotai birtokán például a megkérdezettek elégedetten nyilatkoztak életviszonyaikról: nem hajtották túl és nem nézték le őket, élelemellátásban naponta négyszer részesültek, jogaikat pedig biztosítva érezték. Utóbbiak közül a legfontosabbak a munkaviszonnyal álltak kapcsolatban. Eszerint a gazda ok nélkül nem bocsáthatta el a cselédjét, ellenkező esetben egész évi bérét is ki kellett fizetni. A felmondás időtartamát egyes helyeken 15 napban állapították meg; ennek letöltése nélkül azonban a birtokos nem volt köteles kiadni a bért a cselédnek. Az írásbeli szerződések elterjedése után a kapott juttatásokat cselédkönyvben kellett vezetni, néhol ezen kívül bérleveleket (szegődő leveleket) is kötöttek.176

A kiskunhalasi cselédek és mezőgazdasági munkások száma a két világháború közötti népszámlálások tanúsága szerint alig változott: 1920-ban - keresők és eltartottak szerint - a házi cselédeknél 576, illetve 48 főt, a napszámosoknál 120, illetve 97 főt írtak össze. 1930-ban az előbbi csoportban 560, illetve 28 főt, az utóbbiban 109, illetve 53 főt találunk. Helyzetüket ismét a szociográfiai kutatásokból ismerhetjük meg a legjobban. Orbáczi Imre vegyes néprajzi gyűjtése viszonylag átfogó képet nyújt a korszak bérezéséről, ezáltal pedig a társadalmi réteg megélhetési lehetőségeiről. Az anyagokban megfigyelhetők a cselédbér tipikus formái: a természetbeni lakás, a terményjáradék, a földhasználat, az állattartási jog és az igen csekély pénzbér. 1939-ben gyűjtött adatai nagyrészt helyszíni interjúkból származnak, ezért forráskritikával kezelendők. Feljegyzései alapján hat csoportot vizsgálhatunk:

12. Cseléd. Fehértó, Dobó-villa, 1935 körül. TJM 17686

506