Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 5. Simon András: Szőlő- és gyümölcskultúra
A szőlőtőkék közti gyümölcsfák látványa a vizsgált korszakban általánosan jellemző volt az alföldi szőlőkben.210 Ezt a köztes vagy kétszintes termesztést mind a szakirodalom, mind pedig a paraszti vélekedés többféleképpen, ellentmondásosan értékeli. Gyárfás az okszerű művelés akadályaként említi, hogy „a szőlők egyszersmind gyümölcsösökül is használtatnak, (...) annyira be vannak ültetve vagy sarjadékokról benőve meggy- és szilvafákkal, melyek míg alig minden 3-4 évben adnak csekély hasznú termést, az alattok sinlődő szőlőtőkéket, ezek éltető eleme a napfény - a melegétől megfosztják, az ily szőlők keveset, azt is karczinak nevezhető savanyú bort teremnek, s így elmondható az ekként használt homok terméséről a se pénz se posztó példájára, hogy se gyümölcs, se bor."2" Kritikaként jegyzi meg azt is, hogy gyakoriak a törzsvastagságukból ítélve több évtizedes, sőt fél évszázados fák, s ezek főképpen a szőlőkben állnak.212 Szinte ugyanezt a véleményt fogalmazza meg a 19. század végén a halasi szőlők állapotát kemény szavakkal bíráló Bocsor István: ,,De szöllönek nevezhetem-e (...) a meggyfa bozótok, terebélyes dió és egyéb - szőlő közé nem való - fák alatt sínylődő, elnyomott, táplálék, napfény és szellőtől megfosztott szerencsétlen tőkéket? Hisz ezektől az is elég, ha levelet bírnak hajtani — s gazdájuk mégis csapra akarja őket ütni!’’2'2 Szatmári G. Imre parasztkertész - utalva a szőlő és a gyümölcs hasznának megítélésére - szintén nem túl kedvezően nyilatkozik: „A régebbi időben nem sokat törődtek a gyümölcsfa ültetéssel, mert azt mondták, hogy a kadarka leve sokkal jobb volt. Az emberek a régi jó időben kevés gyümölcsfát ültettek, mert azt mondták, leárnyékolja a szőlőt, szóval a szőlőt régebben többre becsülték, mint a gyümölcsöst...”214 Mindezekkel szemben pozitív vélekedést olvashatunk e kérdésben Kecskemét környékéről már a 19. század derekáról: „...itt a szőllőmiveléssel össze van kötve egyszersmind a gyümölcstenyésztés is, s egyik a másikat segíti, elannyira, hogy sok szőllősgazda gyakran több hasznot vesz be a gyümölcsből, mint a borból. ”215 Ugyancsak Kecskemét példáján Bende László hangsúlyozza a köztes hasznosítás előnyeit, főképpen a kis szőlőterülettel rendelkező gazdák esetében: „Gyümölcsfák nélkül a kecskeméti szőlők csaknem értéktelenek, mert csekély bortermésének alacsony árai mellett a munkabért sem fedezi. Ezért szükségesek a gyümölcsfák és azért, hogy a futóhomokot el ne hordja a szél.”1'6 Kritikus hangvételű szakíróink a kétszintes termesztés legnagyobb hibáját tehát abban látják, hogy a gyümölcsfák árnyéka, tápanyagfelvétele elnyomja a szőlőtőkéket, nem engedi a fürtöket beérni, ugyanakkor e rendszer pártfogói is számos érvet sorolnak föl, ami mindkét kultúra számára előnyös lehet. Hangsúlyozzák, hogy az adott földterületet ilyen módon kétszeresen hasznosíthatja a gazda, a vegyes telepítés biztonságot ad a homokfúvás ellen, kisebb az aszálykár, s csökkenthető a tavaszi fagyok valamint a nyári jégverések kockázata is a gyümölcsfákkal beültetett szőlőkben. Tényként ismerik el azonban, hogy a gyümölcsfák alatti tőkék gyengébbek, kevesebb termést adnak. 241
