Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
POLITIKATÖRTÉNET, MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ - 20. Kálmán József: Deportálás Kiskunhalasról 1944-ben
hogy ezek nem politikai SS-ek voltak, hanem harcoló SS-ek, csak az egyenruhájuk volt azonos. A politikai SS-eknek még „SD”92 jelzés is volt a karjukon, ezek voltak a veszélyesek, főleg ránk nézve. A német legénység azonban a sok megásott futóárokban kevésnek bizonyult, a futóárkokban ide-oda szaladgáltak és fél kilométerenként leadtak egy-egy géppisztolysorozatot. Nem tudtuk kivenni, kikre lőttek. A gyár egy hegyoldalban volt elhelyezve, így igen jó kilátásunk nyílt. Volt ennek a századnak egyszem kicsi tankelhárító lövege is, amelyet ide-oda hurcolgattak és lőttek vele, hol jobbra, hol balra. Az volt az érzésünk, hogy csak nagy lármát akarnak csapni, azt a látszatot keltve, mintha valami nagyobb alakulat lenne itt betelepedve. A század törzse a közeli erdőben volt elszállásolva. Ezekkel is volt később egy kis megbeszélésem. Közben megérkeztek az első aknák is a gyár irányába: a portás épület és a konyha teteje csakhamar le volt lőve. Mi bemenekültünk a téglaégető kemence egyik fülkéjébe, ahol a vastag téglafalat akna- és bombabiztos fedezéknek találtuk. Szénát terítettünk le a földre és itt helyezkedtünk el. A gyár raktárát közben feltörték a környékbeliek és nagyrészt széthordták az ott talált értékesebb holmikat, pl. gépszíjakat; ebből ugyan mi is zsákmányoltunk egy keveset, melynek később nagy hasznát vettük. Néhány napig aztán csend volt. Mint később megtudtuk, az előrenyomuló diadalmas szovjet hadsereg nem tört itt át, hanem egy nagy, átkaroló hadműveletet végzett Brünn irányában, mely tőlünk kb. 60 km-re volt északra. így a bekerítés miatt keletkezett zsák fenekén voltunk, ezért csendesedtek el itt a harcok és csak szórványos aknázás folyt. A gyárat tartó SS század vezetője, egy Sturmführer, szintén a mi kemencénk egyik fülkéjébe telepedett be. Csakhamar érintkezésbe kerültünk és esténként nagy beszélgetések folytak. A régi berlini témák, sok közös emlék kissé közelebb hozott bennünket. Sárga csillagot akkor már nem viseltünk, de azért sejtette, kik vagyunk. Elmondta, hogy ő is már veszve lát mindent és az a szerencsétlensége, hogy a keleti frontra irányították, - ha a nyugatin lenne, már régen fogságban volna. Nem volt nagynémet beállítottságú, csak a saját személyes kis ügyeit szerette volna rendbe hozni. A szórványos aknázás tovább folyt és így történt, hogy a szomszéd házban egy ismerős cseh embernek a combjába fúródott egy nagy aknaszilánk. Nála éppen egy német felcser volt beszállásolva, az egyetlen egészségügyi az egész századnál. Orvosuk nem volt, sem felszerelésük, neki is csak egy gyors elsősegély táskája, benne néhány kötszerrel, két csipesszel meg egy ollóval. Mikor látta a sebesülést, nem tudta, mihez kezdjen vele. A legközelebbi kórház Znaimban volt, ide már nem volt lehetőség eljutni. Ekkor jutottam én a szomszéd eszébe. Nagy volt a meglepetésem, mikor a német SS felcser eljött értem. Mikor elmondta, miről van szó, azonnal elsiettem vele. A sebesültet megnéztem és megállapítottam, hogy a nagy aknaszilánk, úgy 8-10 cm hosszú, éppen a bőr alatt van. Nem lett volna nehéz eltávolítani, ha van felszerelés, ezért improvizálni kellett. Nekem volt még egy utolsó ampulla morfiumom, steril fecskendőm, kértem egy új önborotvapengét, ezt pálinkában 882
