Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)

POLITIKATÖRTÉNET, MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ - 20. Kálmán József: Deportálás Kiskunhalasról 1944-ben

portunk milyen nehéz helyzetben van, embereink öregek, fáradtak, legyengültek. Végzik a kiszabott munkát, de többet ne kívánjanak tőlük.

Majd ismét a rheumás betegségére került szó és hosszabb beszélgetés után megkönnyebbülve hagytam el az igazgatósági épületet. Mikor az összes lövészárok kész volt, a pétervári csoportot elindították másfelé munkára. Mi egyenlőre maradhattunk. A vasúthoz való kiszállításnál segédkeztünk, a gyárnak ugyanis külön vasútállomása volt: Eisgrub. Az állomás vezetője a fronton volt, helyette felesége vezette a dolgokat. Csak egy váltót kellett kezelnie, hiszen vonat alig járt ide, a gyár hónapok óta nem dolgozott. Közben ez a német asszony is megtudta, hogy orvos vagyok és több ízben igénybe vette segítségemet. A kisgyermekeivel volt sok baja. A vele való megismerkedésnek is nagy hasznát vettük. Mivel a lövészárkok készen voltak, nem maradt más munka, mint a rend fenntartása a gyár területén. Söpröge- tés, szénlapátolás, mivel még mindig jött néhány tehervonattal sziléziai szén, amit a németek - úgy látszik - máshol nem tudtak tárolni.

A sáncásásnál keletkezett kisebb sérüléseket, melyeket itthon nem tudtam ellátni, meg a néhány kisebb gennyes sebet, melyeket fel kellett vágni, a lundenburgi felcserhez kellett bekísérnem, akinek a főutcán volt egy régiségkereskedése. SA89 egyenruhában járt, karján horogkeresztes karszalaggal. Lehet, hogy jó régiségkereskedő volt, de az orvosi dolgokhoz nem sokat értett, mégis ő volt a felcsere az összes környéki munkatáboroknak, tőle függött sok fogoly munkás egészsége, sőt néha élete is. Orvosi ténykedésemről már értesült a gyógyszerésztől, aki receptjeimet elkészítette. Elég barátságosan fogadott, természetesen három lépés távolságból és felkért, hogy lássam el az egyik raktárban levő lengyel fogoly panariciumát. Nem volt nagy ügy számomra. Mikor látta, hogy jól mennek a dolgok, megkért, hogy ha hasonló esete lesz, mindig jöjjek le hozzá. Tudtam, hogy igen sok külföldi munkás dolgozott a körzetben, fogolyként. Az alig néhány kilométerre levő Lichtenstein hercegségi uradalomban is volt egy zsidó Häftling-csoport, szerettem volna velük is az érintkezést felvenni. A hercegi palota Lidniceben volt, hű mása az angol királyi pár nyári rezidenciájának Windsorban.

A felcser a legközelebbi alkalommal leküldött a lichtensteini uradalom zsidó táborához. Nagy örömömre egy a szegedi gettóból idetelepített csoportot találtam, főleg a mi szomszéd községünkből, Jánoshalmáról. Sok volt a súlyosabb beteg. Én nem ismertem mind személyesen, ők engem igen, legalábbis hírből. Mindent elkövettem, hogy ellássam őket. Visszafelé újból orvosolnom kellett a felcsernél egy lengyel munkás kézgennyesedését. így aztán kialakult egy szorosabb kapcsolat köztünk. Igen sokszor mentem Lundenburgba a betegeihez.

Az egyetlen, még a városban maradt orvos fogász volt, megkértem a felcsert, intézze el, hogy a táborunk fogbetegeit elhozhassam hozzá. Készségesen elintézte, így jutottam el a lundenburgi fogászhoz, akit Thumának hívtak.

Csoportunk fogbetegei megfelelő ellátásban részesültek. Ez a Thuma nagyon rendesen viselkedett, nemcsak foghúzást végzett, hanem be is tömette a rendelőjé880