Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
POLITIKATÖRTÉNET, MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ - 20. Kálmán József: Deportálás Kiskunhalasról 1944-ben
lesoványodtunk és csak azért nem száradt ki a testünk, mert a WC-ben igen kiváló forrásvíz folyt a csapokból, amelyből nem győztünk eleget inni. A víz tisztálkodásra is kiváló volt. A fertőtlenítő melletti szemétdombból több üres Cyklon В-s dobozt vettem el és mint olyan fúró-faragó ember, számos kis takarék tűzhelyet csináltam az 5 kg- os bádogdobozokból. Ezeken a kis mini tűzhelyeken tudtunk a még megmaradt élelmiszerkészletünkből feleségemnek egy kis főtt ételt csinálni, hogy legyen elegendő anyatej csecsemőnk részére. Sok folyadékot is itattam vele; a kicsi szépen fejlődött. A strasshofi lágerben ért bennünket az első amerikai légitámadás. Természetesen nem a tábor ellen irányult, hanem a mellette levő rendezőpályaudvar ellen, ahonnan majdnem percenként indultak a teherszállítmányok kelet felé, a frontra. Az eget majdnem elsötétítették a tömegesen bevetett Liberator7" bombázók és hullott a bomba, mint a zápor. Bennünket az ukránok betereltek a barakkokba; amíg a légiveszély el nem múlt, nem volt szabad elhagynunk a helyünket. Az ukránok meg a németek ezalatt a német parancsnokság melletti, föld alatti, bombabiztos bunkerekben voltak elrejtőzve. Az egész bombatámadás alatt úgy ingott a barakk fölöttünk, mintha földrengés lett volna. Szerencsére a bombák jól voltak irányítva, egy sem esett a láger területére, mind a pályaudvart érte. Közben a keleti fronton nagy visszavonulások voltak. A megszállt keleti területekről népes csoportokban menekültek a népi németek vagy a németekkel kollaboráló ukránok Németország felé. Ezeket el kellett helyezni. A németeknek sohasem volt egy igaz szavuk; mikor bennünket, orvosokat, külön választottak a többiektől, azt az utasítást kaptuk, hogy azért történt, mert a munkatáborokban nem volt elég orvosuk és hogy minket ide fognak beosztani. Természetesen ebből sem lett semmi. Rólunk egyszerűen megfeledkeztek. Csak akkor jutottunk eszükbe, amikor a strasshofi Durchgangslagerre is szükségük volt a keletről a Hinterland felé visz- szaáramló civil lakosság számára. Ekkor, augusztus 23-án, megkaptuk a parancsot, hogy készülődjünk fel a továbbtelepülésre. A strasshofi pályaudvarra vittek bennünket. Nemsokára a szerelvény előállott, mindössze két teherkocsiból állt, és mi ismét felcihelődtünk a vagonokba és újból elindultunk az ismeretlen felé. Rövid utazás után leszállítottak bennünket és Grussbach állomás melletti téren helyezkedtünk el. Amíg a téren várakoztunk, lassan rájöttünk, hogy tulajdonképpen rabszolgavásárra hoztak bennünket. Egyre-másra jelentek meg a környékbeli nagyobb földesurak, a nagyobb gazdaságok Verwalterei76 és végigmustrálták a társaságot. Kezdték kiválogatni közülünk a látszatra munkaképesebb családokat, főleg a fiatalabbakat. Természetesen ezekből igen kevesen voltak már köztünk, hiszen mindannyian orvoscsaládokhoz tartoztak, legnagyobbrészt már javakorán túl levő családfővel. De a mi családunk itt sem kellett senkinek sem. Csupa öreg ember és főleg a kis csecsemő tartotta őket vissza. így telt el lassacskán az egész nap. 871
