Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
POLITIKATÖRTÉNET, MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ - 20. Kálmán József: Deportálás Kiskunhalasról 1944-ben
A német megszállást követő napokban a környékbeli városokból, meg távolabbról is, így Bajáról, Kalocsáról, Kiskőrösről, Kecskemétről, Nagykőrösről összeszedték a befolyásosabb és még otthon levő zsidó - főleg az intellektüel - férfiakat, korra való tekintet nélkül, Bácstopolyára3'1 vitték őket az ottani nagy gyűjtőtáborba.31 így került ide Bajáról dr. Róna Dezső ny. kórházigazgató, dr. Bruszt Pál főorvos, a környék legképzettebb fogorvosa, Kiskőrösről Fenyvessi Béla és Fenyvessi Miklós bornagykereskedők, Nagykőrösről Kalmár fűszer angrosszista, Fletényi kereskedő, hogy csak néhányat említsek. Később az internáltak nagy részét Németországba irányították KZ-ekbe,32 ahonnan nem is tértek vissza. A még Topolyán visszamaradt 30-40 főt a szegedi téglagyári gettó felszámolása előtti napon behozták hozzánk a szegedi gyűjtőhelyre, és velünk együtt lettek deportálva. Tőlünk Halasról ebben az időben semmiféle internálás nem történt, és ennek oka Romulus és Remus szerencsés esete volt. Én magam láttam - édesapám lakásából- Elisabeth asszonyt igen sokszor a szemben levő Árvay-ház második emeletére egy lakásba menni, ahol a német SS-ek gyülekeztek naponta és - mint utólag megtudtam- ő volt egyik informátoruk. Az ő közbenjárásának köszönhettük, hogy Halasról nem történt zsidó internálás ebben az időben. Mint fentebb már említettem, Elisabeth asszony 1944. április elején eljött a rendelőmbe - utoljára -, azt hittem, valami orvosi tanácsra van szüksége. Leült velem szemben az íróasztal elé, egyszer csak szemei tele lettek könnyel. így ültünk vagy öt percig szótlanul, amikor ő szó nélkül felállt és eltávozott. Természetesen rám rettenetes hatással volt ez a jelenet. Ez volt a búcsú tőlem, a háziorvosától. Most már gyorsan peregtek az események. Egyre-másra jöttek a felvidéki gettózás szörnyű hírei. Már nemcsak a „visszacsatolt” Felvidékről, hanem a régi Borsod területéről is, sőt Debrecenből is.3’ A külföldi rádiók rendszeresen hozták a híreket és mi dermedten hallgattuk őket.34 Tudomásunkra jutott a londoni rádióból a varsói gettó szomorú sorsa, a treblinkai, auschwitzi elgázosítások, a krematóriumok.35 Nálunk meg jöttek a megszorító rendeletek. Majd a halasi gettózás - vagy ahogy hivatalosan nevezték - az összeköltöztetés.36 Ennek híre futótűzként terjedt el városunkban, nagy volt a felháborodás. Még aznap este egyre-másra jelent meg lakásomon sok-sok régi ismerősöm, mind szeretett volna valamiképpen segítségünkre lenni.’ Időközben egyik korlátozó rendelet jött a másik után.38 Megtiltották, hogy a zsidótörvény rendelkezései alá tartozó egyének elhagyják lakóhelyüket. Sürgős szükség esetén is csak külön hatósági engedéllyel vehették igénybe a vasutat és egyéb jármüveket. Feleségem állapota ellenére igen derekasan viselte az eseményeket. Sajnos a kisgyermek rendellenes fekvésű volt, ezért éppen a fenti rendelet kiadása után lett volna szükség a szegedi női klinikára való beszállítására. Ekkor is akadt egy jólelkű ember, a halasi rendőrségre szolgálattételre behívott szegedi Potyondy39 főfelügyelő, akinek elmondtam feleségem helyzetét, és mindjárt adott egy utalványt, hogy mentőautóval bevihetem őt a klinikára. A mentőautóban Szabadi 863
