Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 11. Alabán Péter: Kiskunhalas társadalma a dualizmus idején és a Horthy-korszakban
belül találhatunk eltéréseket, ellenben a helyi példa nagyban alátámasztja a korszak talán legnagyobb dilemmáját: a polgári fejlődés ellenére a hatalom és a társadalom egyaránt megőrizte rendies szerkezetét és vonásait. Az ún. „rendi - kérdés” vagy „kaszt - kérdés”147 megítélése azért is problémás, mivel a rendi tagoltság elviekben a 19. század közepéig volt meghatározó Magyarországon, valójában viszont nem tűnt el a későbbiekben sem. Jól szemlélteti mindezt a következő beszámoló az 1930-as évek végéről, mely hűen tükrözi a halasi parasztgazdák szemléletét: „Meg van bennük [a parasztokban - A.P.] az a tudat még mindig, hogy ők a parasztok rendjéhez tartoznak s az urak felettük álló rendjével nem egyenlőek. (...) Észreveszi [a paraszt - A.P.], hogy hiába halad előre a polgárosodás útján, ő maga már nem lehet igazi úr, de talán majd a fia az urak rendjéhez fog tartozni.”148 Úgy tűnik tehát, hogy az egyébként jól kimutatható polgári igények ellenére továbbélt a mezővárosokban (és a falvakban) a hagyományos paraszttársadalom, bár jellegét tekintve kétségkívül sokat változott az elmúlt századokhoz képest. Vagyoni helyzetéből adódó tagoltsága ugyanakkor még szélesebb határvonalat húzott egyes rétegei közé, megbontva ezzel a parasztságról alkotott egységes képet. A két világháború között egyre többen hagyták el - igaz, nem végleg és nem teljesen - a mezőgazdaságot és mentek dolgozni a bányába vagy egyes ipari ágakba, ami egyben csökkentette a túlnyomórészt agrárjellegű alföldi városokba történő népességbeáramlást is. A polgárosodás legszembetűnőbb jele e társadalmi réteghelyzetére nézve változatlan, ám életmódját és szemléletét tekintve olykor kispolgárinak nevezhető paraszti „rend”-nél az iskoláztatás és a művelődés felértékelődésében mutatkozott.149 Legnagyobb presztízsnek bár még mindig a vagyont jelentő föld számított, de a módosabb paraszti családoknál már a gyermekek értelmiségi pályákon való taníttatásával is találkozhatunk (lásd később a Nagy Mézes család példáját). Természetesen mindez a polgárcsaládok körében is megfigyelhető. A különböző társadalmi rétegek számbavételénél a birtokos parasztoktól elkülönítve vesszük az önálló egzisztenciával gyakran nem vagy csak alig rendelkező, alsó osztályokba sorolt agrárproletariátust, mely Erdei Ferenc megfogalmazásában a mezővárosok „javak birtoklása szerint tagozódó polgári társadalmának”150 terméke: először ugyanis ezeken a helyeken jött létre a fizikai munkájáért kapott bérből megélni próbáló mezőgazdasági munkásság. Márkus István nagykőrösi csoportosítását figyelembe véve a birtokos és vállalkozó nagygazdák, a jóval alacsonyabb vagyoni kategóriába sorolható kisparasztok és a nagyrészt napszámosokból vagy részes munkásokból álló szegényparasztok erősen differenciált tömbjéről lesz itt szó. Emellett a társadalmi statusában gyakran hasonló városi kispolgárság vizsgálatánál a helyi iparos- és kereskedőréteg (köztük a zsidók) helyzetének alakulásával foglalkozunk, míg a köztisztviselő, közalkalmazotti és értelmiségi középosztálybeliek ismét külön pontban kerülnek tárgyalásra. 493
