Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)

TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 11. Alabán Péter: Kiskunhalas társadalma a dualizmus idején és a Horthy-korszakban

érezhető jele a jászkun társadalom etnikai és foglalkozási csoportokkal (iparosok, kereskedők, görögök és zsidók, honoráciorok, cigányok) való ötvöződése volt.'1" Ennek folytatásaként a forradalom vívmányai, majd a polgári korszak agrár- és iparfejlődése új körülményeket teremtett. A már korábban említett tanyásodás, a váltógazdaságra való fokozatos áttérés, a bérmunka tömeges megjelenése, a sokoldalú technikai változások vagy a hazai iparfejlődést nagyban meghatározó kisipar előretörése mind-mind általános jellemzői (s egyben előzményei) az 1867-es kiegyezést követő időszaknak.

Külön kiemelendő tényező ezek közül a gazdálkodási tevékenység, mely a mezővárosi társadalom valamennyi rétegét érintette. Az ezzel párhuzamosan átalakult paraszti munkaszervezet és technológia alapjává a földművelő, önellátásra törekvő és az állattartó, árutermelő közösségi üzem egymástól való elkülönítése vált.66 Gazdaságtörténeti szempontból térségünkben nem mellékes, hogy az egyre inkább belterjessé váló állattartás megszervezésének joga a redemptus gazdáké lett, miközben - főként - az 1860-as évektől szőlőtermesztésbe, valamint a szántóföldi művelés extenzív fejlesztésébe kezdtek. Velük szemben - a sajátos hierarchiának köszönhetően - a nemesek sem élvezhettek elsőbbséget. Az alföldi („városlakó”) parasztgazdák helyzetének és rétegződésének vizsgálatánál - mint majd látjuk - a családi üzemszervezet lényeges elemzési szempontnak bizonyult. Rajtuk kívül külön foglalkozunk az iparosokkal, a kereskedőkkel, a városi szegényekkel és - új elemként - a mezőgazdasági bérmunkásokkal (agrárproletariátus). Az egyes hivataloknak, továbbá a várost irányító apparátus összetételének, elöljáróságának és szolgáló személyzetének bemutatására szintén külön pontban kerül sor.

Birtokos gazdák, városlakó parasztok

Kiskunhalas természeti adottságainak megfelelően a városlakó parasztság megélhetését kevésbé a földművelés, sokkal inkább az állattenyésztés határozta meg. A gazdálkodásban történt változások következtében a 19. század közepétől egyre jobban tört előre a zöldség-, szőlő- és gyümölcstermesztés, ami méginkább megerősítette a mezőváros lakosságának - mondhatni kizárólagos - mezőgazdasági jellegét. A széles gazdaréteget jelzi, hogy az 1850-es évek közepére a nagybirtokosok száma 126, a kisbirtokosoké 1632 volt Halason.67 Az egyes birtokkategóriákat az 1900. és 1910. évi népszámlálás négy csoportba sorolta, országos szinten jól elkülönítve a nagybirtokosokat (1000 kát. hold fölött), a középbirtokosokat (100-1000 kát. hold közöttiek), a kisbirtokosokat (5-100 kát. hold közöttiek) és a kisbirtokos - napszámosokat (5 kát. hold alattiak). Ezt a felosztást visszamenőleg alkalmazva 1882-ben a 3492 bejegyzett halasi birtokos 0,17%-a volt nagybirtokos, 7,04%-a középbirtokos, 43,53%-a kisbirtokos, míg 26,06%-a kisbirtokos - napszámos. A fennmaradó 23,2%-ba tartozók földbirtokkal nem, csak házzal vagy veteményes- és szőlőterülettel rendelkeztek.68 1900-ban a 100 kát. hold fölötti birtokosok

465