Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)

TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 5. Simon András: Szőlő- és gyümölcskultúra

voltak, falazatuk váza belécezett akácoszlopokból állt, amit aztán náddal vontak be és meszes malterrel kiöntötték, s kívülről sárral vagy ugyancsak malterral behúztak. Némelyiknek oszlopokkal megerősített tornáca is volt. Újabban téglakéménnyel, cseréptetővel látták el. A csak nyári tartózkodásra alkalmas, kisebb méretű szőlőbeli vagy tanyai házikót a halasi tájnyelv a lándzsa kifejezéssel jelölte.163

A bort a gazdák otthon, a házipincékhen tartották. Ezek a legtöbb esetben kb. 1 m mélyre leásott boroskamrák voltak, ahol fa hordókban állt a bor. A bortárolás módjáról, s ezzel összefüggésben a tárolás okozta minőségi problémákról szemléletesen ír Gyárfás: „Boraikat a tehetősbek tég- laboltozatú pinczékben tartják, de a pinczék legtöbbnyire nedvesek annyira, hogy vizes tavaszokon azokban az alolról felfakadó víz lábnyi magasra is emelkedik; a többi borok leginkább kamrában telelnek és nyaralnak, s e miatt megfagyás, megfordulás, nyúlósodás, eczetesedés s más betegségeknek vannak kitéve. ”164 A bor minőségét a tárolás körülményein túl nagyban befolyásolta a borkezelés gyakorlata is. Gyárfás a 19. század közepén panaszolja a „kevésszeri fejtést”, s ezzel hozza összefüggésbe a borok „vastag színét”.165 Adatközlői visszaemlékezések szerint a 20. század első felében is csak a jobb gazdák fejtették meg borukat kétszer: először a kiforrás után, vagyis karácsonyt megelőzően, majd másodszor május-június tájékán.

16. Szőlőbeli kunyhó, „vigyolló”. Egyosztatú épület az eszközök tárolására. Előtte Nagy Kálózi József, 1958. Vincze István felvétele. Néprajzi Múzeum FI52148

Borfogyasztás, borértékesítés, csárdák és kocsmák

„A szőlőbirtokosokfigyelmét megragadhatná azon körülmény, hogy ha a magyarhoni nemesebb hegyiborok (...) külföldön jó sikerrel megismertetve, ide nagyobb mennyiségben fognak kereskedés útján kivitetni, a mindennapi belfogyasztást a jelesebb alföldi homoki boroknak keilend pótolni, mi által értékük növekedvén, az eddiginél czélszerűbb kezelést méltán megérdemlik, mert rájok kedvező jövendő vár. fogalmazta meg az alföldi bornak mint a mindennapok italának jövőjét

234