Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 5. Simon András: Szőlő- és gyümölcskultúra
ka, szlankamenka (vagy magyarka), ez utóbbi ugyan gyenge bort, de felette nagy termést ad, s más fajokkal, különösen az olaszrizlinggel házasítva alkalmas.48 A 19. század végén és a 20. század legelején találjuk meg a különféle saszla-fajták említését, összefüggésben a csemegeszőlő-termesztés előmozdításának szándékával.49 A saszla vidékünkre való behozatalában Kecskemét járt az élen. Legjelesebb propagálója Csereklyei Károly volt, aki már 1875-ben ültetett piros és fehér saszlát. A 70-es évek második felében aztán id. Csókás József javaslatára Nagykanizsáról, Tersánczky József szőlőtelepéről vásárolt a Kecskeméti Gazdasági Egyesület vesszőket. A saszla- termesztés az 1880-as évek kezdetén indult, s a század végén vett nagyobb lendületet. A sikeres termesztés és a fajta népszerűsítése érdekében számos szakcikk is napvilágot látott, elsősorban a jeles termelő és szakíró, Csereklyei tollából.™ Tóth G. József gazdasági feljegyzéseiben olvashatjuk, hogy 1933-ban 572 kg vegyes szőlő mellett 423 kg rizlinget szüretelt, 1938-ban pedig több mint ezer dinka és kádár gyökeres vesszőt telepített.'1 Nagy Czirok László adatközlője, Németh Buhin Balázs vélekedését idézzük a szőlőfajták hasznáról. Szavai arra is rávilágítanak, hogy bár a homoktalaj immunis volt a filoxérával szemben, mégis megjelentek a növényvédelmet szinte egyáltalán nem igénylő, bő termést adó direkttermő fajták is. „A homoki gyümölcs a legízesebb, a bora is kitűnő. De nem a csaszla, hanem a kadarka leve. Legelállóbb a delaváré és az otelló."'1 1940-ben, helyi gyümölcsészeti szaklapunk egyik írása is kiáll a minőségi borgazdálkodással össze nem egyeztethető, államilag is tiltott direkttermő fajta mellett: „Láttam Deleváréból 300 n. öl szőlőt gyenge homokon, mely körülbelül 3 mázsa termést ad. Ez a kiváló szőlő nincs engedélyezve, holott ennek országos propagálását nemzeti érdekből el kellene rendelni, nem pedig eltiltani. Szinte érthetetlen ennek a minden viszontagsággal dacoló és a legtávolabbra való szállítást is kibíró, ízletes csemege és borszőlőnek eltiltása. (...) A Deleváré szőlőnek tessék magyar nevet adni, mint ahogy nevezik is már Bánhegyi fehérnek és engedjék meg a telepítését. ”53 A csemegeszőlő - mint értékes exportcikk - termesztését a két világháború közti években különösen felkarolta és serkentette a Kiskunhalasi Gazdasági Egyesület ,54 többek között szőlőoltási tanfolyamok és szakelőadások szervezésével.55 Idősebb adatközlőim „Halason termesztett régi szőlőfajtaként” a következőket nevezték meg: kövidinka, sárfehér, piros szlanka, kadarka, burgundi, magyarka. A paraszti szőlőparcellák vegyes telepítésűek voltak. A szőlő ültetése és a tőkehiánypótlás Az új szőlő telepítése előtti legfontosabb teendő a megfelelő talajelőkészítés, vagyis a fordítás volt. Csonka Mihály (1875-1964) halasi parasztgazda és néprajzi író önéletírásában ekképp emlékszik e munkára: „1895-ben télen fordítottak a szüleim szellőnek egy holdat, közel a tanyához. Voltak valami hatan a napszámosok, 217
