Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 4. Fodor Ferenc: Földművelés és állattartás
Kapnak a munkások fejenként 2 hold harmados tengeri földet. Kötelezve vannak még a munkavállalók a gazdaság nyári munkálat idején a rendes, szokásos napszámdíjazás mellett bármikor napszámmunkára jelentkezni, s ilyenkor bennkosztot kapnak.”19 Az 1930-as évek közepétől ismét fejlődésnek indult a mezőgazdaság. Halason 1935-ben 49 cséplőgépet, 69 arató-, és terménybetakarító gépet tartottak nyilván.80 A második világháború után megismétlődött a kötelező beszolgáltatás, az elrejtett gabona utáni hajsza. Az újság szerint: „30 halasi gazdánál találtak elrejtett gabonát. Ezek szigorú büntetésben fognak részesülni és az elrejtett gabonát elkobozzák, melynek 1/5-öd részét a csendőrök fogják megkapni.” A város vezetése is elégedetlen volt a kirótt kötelezettségekkel. „Meglepődve értesültünk, hogy Budapesten, ahol úgy látszik nincsenek tisztában a vidéki városok gabonatermésével, Halasra olyan nagy mennyiségű gabonát vetettek ki, melyet a legjobb jóakarat mellett sem lehet teljesíteni — írta a korabeli sajtó. ”81 A részes aratók és cséplőmunkások munkabérét 1948-ban az Országos Munkabér megállapító Bizottság részletesen szabályozta.83 Az állattenyésztésen alapuló gazdaságokban nagy figyelmet fordítottak a takarmánynövények termesztésére is. Ebben legnagyobb szerepet a kukorica termesztése jelentette. A termelés kezdeteiről Nagy Czirok László a következőket írta: „A nép szaporodása és lassú elszegényedése folytán, a 60-as évek elején végbement nagy földosztás után, a hajdani szabad legelőket apránként felhasogatták, s ez által kukoricát is többet vetettek. A földnélküliek, bevándorolt szegényebb emberek, a családi viszályok, pörösködés vagy más természeti csapások miatt vagyonukat vesztettek s a zsellérek, hogy létfenntartásukat biztosítsák, bérföldeken feles, vagy harmados kukoricát vetegettek s így a kukorica termesztés aránya lassan erősödött. A hajdinát, kölest s lassan a többi gabonafélét is hátrább nyomta... így folyt ez az állapot a kukoricatermelés lassú növekedésével a vasút kiépüléséig. Utána hamarosan, már a 80-as évek vége felé, a szállítások lehetősége folytán számos gazdálkodó és szemfülesebb parasztgazda sertéshízlalásra adta a fejét, s a piaci árak emelkedésével egyre nagyobb arányban termesztették a kukoricát... A határban mind a mai napig soha sem termett elegendő kukorica. A sertéshízlalás okozta ezt. ”83 A polgármesteri jelentések összegzése alapján, a termőterület nagyságáról a 12. táblázat adatai tanúskodnak. A gabonával bevetett területek arányához viszonyítva a kukoricatermesztés az első világháborúig nem mondható meghatározónak. Termesztése fáradságos munkával járt. Mivel a legtöbb helyen kevés volt a trágya, vetéskor a kukoricát fészkelték. A leendő bokor helyén kapával fészket vágtak, melybe mintegy fél marék trágyát dobtak. A trágyát szántás után hordták ki a földre, ahol nagyobb rakásokba húzták le a kocsiról. Innen hordták szét kosarakban és dobálták a fészkekbe. 175
