Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról (Kiskunhalas, 2002)
MÚLT ÉS JELEN - 7. Kiskunhalasi életrajzi lexikon
246 KISKUNHALAS ALMANACH könyvek felújításának fogásait is ismerte. A II. világháború idején őt is behívták katonának. Mint szerzetes egy egészségügyi alakulathoz került. 1944-ben amerikai fogságba esett, Bajorországba vitték. Az államosítás után Vácott könyvkötőműhelyt nyitott. Ekkor vette fel a Váci nevet. 1958-tól az Országház könyvkötője lett. Munkái az angol királyi háztól kezdve Japánig, Észak-Amerikától Vietnamig mindenhová eljutottak. Megrendelői voltak Finnország, Szovjetunió, Kína és az afrikai földrész hírességei. 1976-ban nyílt első kiállítása, melyet még 352 követett. Tevékenységeinek elismeréseként, mint az Országház könyvkötője, kétszer kapott aranydijat. 1988-ban Kkh., 1989-ben Vác díszpolgára lett. Ferences barátként szegénységi fogadalmat tett, így az évtizedek során keresett pénzt nem személyes igényeinek kielégítésére fordította. 1991. szept.-től kényszemyugdíjas lett, de nyugdíját nem fogadta el. Vácott van eltemetve, a város saját halottjának tekintette. Lásd még Kiskunhalas almanach Díszpolgárok című fejezetében. Irodalom: Sinkó Márta: V.Gy. élete és munkássága. 1992. (Kézirat a Kkh-i Városi Könyvtárban.) L.Gy. Váczi Halász István (? - ?) református, főjegyző. Hosszú ideig, 1695-1732-ig volt Halas város főjegyzője. Nótáriussága kitettzik az első Tanátsi Protocollum első Levelén a maga írásából. Az első Protocollum így kezdődik: Az Nemes Kis Kunságban lévő Halas Városának és Lakosinak is emlékezetre Szükséges Dolgai fel jegyeztetnek. Sok kárával tapasztalta eddig is Halas városa azt, hogy illyettén Könyve nem lévén, imitt amott lévő jedzésekben tettek, a mirül továbbra is emlékezni kívántának ezen könyvben edgyütt találtassanak és jövőben haszonnal elővétessenek. (A fia követi őt hivatalában 1732-1746-ig.) Forrás: BKMLKh. XV. 17. Tooth János kéziratos Kis Kun Halas történeti könyve 313.p.; BKML Kh. V.201.b. D. Fasc. 39. No. 80.; Nagy Szeder István 1936. 342. Cs.G. Vajda János (Pest, 1827. május 8. - Bp., 1897. jan. 17.) költő, publicista. Vajda Endre váli erdész és Velenczey Lídia fia. Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott és Pesten végezte. 1844-ben jelent meg első verse Bakonyi legény címmel az Életképekben. 1845-ben megszökött az iskolából, vándorszínésznek állt. 1846 nyarától nevelő, majd Alcsúton gazdatiszt-gyakornok lett. 1847-ben a Gazdasági Egyesület hivatalnoka Pesten. Versei ekkor már rendszeresen megjelentek. Petőfi baráti köréhez tartozott a Pilvax kávéházban. Részt vett az 1848-49-es forradalmi eseményekben. A szabadságharc bukása után besorozták közlegénynek a császári hadseregbe, katonáskodott Stájerországban és Itáliában. Hazatérése után Halason és Budán dolgozott a foldbecslő hivatal napidíjasaként, Halason valószínűleg az 1854-től kezdődött tagosításban vett részt. 1855-től 1896-ig a következő újságok munkatársa volt: Magyar Sajtó, Nővilág, Csatár, Magyar Újság, A Nép Zászlója, Vasárnapi Újság, Politikai Újdonságok és a Jelenkor. 1870-től a Kisfaludy Társaság tagja. Álnevei: Arisztidesz, Homonnai Béla. Irodalom: Szinnyei 14. 1914. 754-759.; MÉL 1969. 941-942. Gy.A. Ván Benjámin (Kkh., 1892. ápr. 7. - 1985. márc. 17.) ref. lelkész, író. Szülei: Ván István kertész és Mucsi Julianna voltak. Halason a ref. gimnáziumban érettségizett 1912-ben. Teológiai tanulmányait a bp.-i és a pápai Teológián végezte (1912-1917). Papi vizsgáját 1919-ben tette le. Segédlelkész volt Szilágy Áron mellett Kkh.-on (1917-1921). Nagycse- pelyen (1921.ápr.), Lát- rányban (1921-1924). Majd Nagykőrös, Garé, Szava, Mohács következett (1924-1926). Látrány- ban irta a Napraforgók című művét. Rendelkezési állományban volt 1926. febr. 1-jétől 1927. máj. 22- ig. 1927-től Látrányban lelkész (1927-1937). Kiskunhalason lelkész 1937-től 1953-ig, politikai okokból való kényszernyugdíjazásáig. Mivel kitiltották Halasról 1953-1962 között Szánkon élt, pásztorkodással, állatok nevelésével foglalkozott. 1962-től 1977-ig Rádfalván nyugdíjas lelkészként szolgált. 1977-től Ván István unokaöccsénél Kiskunhalason lakott, haláláig. Élete utolsó éveiben kiadatlan kéziratait rendezgette. Nem nősült meg, agglegény maradt. Az üldözöttek és a kisemberek pártfogója volt. Az első világháború után a baloldaliakat védelmezte, a II. világháború idején lengyel menekülteken, majd osztályüldözötteken, szerzeteseken segített. Ökumenikus felfogása miatt már teológus korában, később segédlelkész korában számos alkalommal nézeteltérései voltak feletteseivel, többször helyezték fegyelmi alá. Különösen könyvének, Napra forgók című elmélkedéseinek (Bp., 1924) kiadása után, kryptokatoli- cizmussal vádolták, s emiatt éveken át pereskedett. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat azonban rendes tagjává választotta 1925. jan. 21- én a Napra forgok-ban alkalmazott természeti hasonlataiért. Szókimondó volt, prédikációiban me-
