Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
A népesség - 10. Bárth János: A halasi határperek történeti-néprajzi tanulságai
szavai a madai faluhely telek megnevezését tükrözik: „...36 esztendőnek előtte Papp Gergely Halasi Lakosnál béreskedvén, valami két esztendeig szántogatott Madai Telek alatt a' Tanú... ”81 Halas város 1761. évi határper térképén, amelynek elkészülte összefüggött a határperekkel, a következő Telek összetételű helynevek utalnak középkori faluhelyekre: Bodoglári Telek, Tajói Telek, Sanai Telek, Balotai Telek, Fejértói Telek.*1 Puszta szavunk a 20. századi köznyelvvel és a 19. századi költői nyelvvel ellentétben a történeti szakirodalom nyelvében és a 17-18. századi hivatali nyelvben elpusztult középkori falu határát jelentette. Mindebből következett, hogy a 17-18. századi felfogás szerint az a terület számított pusztának, amelynek telekje, vagyis régi faluhelye volt. A hajdani falu telekjét pedig a messziről jött szemlélődőnek legtöbbször az elpusztult templom „omladéka” jelezte. Ezzel függ össze, hogy 1699-ben a Pentz-féle összeírás készítői gondosan számba vették a Kiskunság pusztáin látható templomromokat.83 Ez a gondolat húzódott meg a Karapály, Rekettye, Eresztő nevű területek birtoklásáért folytatott 17. századi és részben 18. századi pereskedések tanúvallomásainak logikája mögött is. Halas városa azt igyekezett bizonyítani, hogy Karapály, Rekettye, Eresztő nem pusztát, hanem halasi határrészt jelent. Ezzel szemben a vitatott területekre igényt tartó felföldi urak Karapály, Rekettye, Eresztő puszta-jellegét, vagyis Halastól való függetlenségét, hajdani faluhatár voltát próbálták elfogadtatni. A halasiak tanúi nyakatekert fejtegetéseket adtak elő a völgyekben növekvő rekettye bokrokról, az utasok lovainak eresztői megeresztéséről és hasonlókról. A legfontosabb érvük azonban az volt, hogy a vitatott területeken nem ismernek faluhelyeket, más szóval a vitatott területeknek sem ülésük, sem határuk nincs, következésképpen, nem puszták, hanem a halasi határhoz tartozó területek. Érdemes szó szerint idéznünk néhány halasi érdeket szolgáló vallomást a faluhely és a puszta fogalmának összefüggéséről: Vas István 81 éves szegedi esküdt 1659-ben: Eresztő Rekettye, Karapály stb. „...együtt bírattatott Halassal, Falu helyek sem voltának rajiak... ”. Eördög György 70 éves szegedi esküdt 1659-ben: „Gyermekségemtől fogva jártam, költem Halas városára, minden élő földgyeit jól tudom, de Karapály, Fejérföld, Eresztő és Rekettye Halas városának legeltető Földgyei voltának, én bizon pedig Falu helyeit sem tudom, az kin laktanak volna ". Nagy Dávid 60 éves bátyai lakos 1658-ban: „ ...vallya, hogy eő lakott Halason és tudja, mert eő szántott és kaszált Karapályon, de eő sem ülését, sem pedig határját sem nem tudja sem nem hallotta, mert Halason kívül nap kelet felől csak annyira vagyon, hogy jó hosszú puska az halasi akasztó hegyiről kétszer oda szolgálna... ”.84 Más tanúk, Halas kárára, úgy nyilatkoztak, hogy Karapályon ismertek telek néven emlegetett régi faluhelyet, vagyis Karapály Halastól való függetlenségét, puszta jellegét sugallták. Magyar szótörténeti és településnéprajzi adalékként idézünk két efféle vallomást: Vörös Pál 60 éves pataji lakos szavai 1657- ből: „...Hogy mi az Atyánkat Halasra szakattunk ...az Kalapári földön éltünk.. .mind szántásunk, vetésünk, kaszálásunk annak az Telekén volt...”. Kovács Gergely 29 411
