Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)

A HALASI TÁRSADALOM SZERKEZETE ÉS ÉLETE - 6. Juhász Antal: Településforma, településszerkezet

is kitetczik, hogy a marha állás a Gunyhóhoz mint egy hajításnyira volt, kutyák is voltak a marhákkal...”53 1771-ben Boros Mihály szállásán lévő istállójában a béres tüzet gyújtott, és amíg ő a kunyhóban melegedett, a juhokkal lévő szamár a tüzet „széjjel keverte”, úgyhogy mire a béres a tüzet észrevette, 13 ökör bennégett az istállóban.54

Az idézett esetekből arra következtetünk, hogy a korai szállásokon istálló és kunyhó épült. A kunyhók jellegéről forrásaink nem írnak, de mivel a szállási istállókban állatteleltetés folyt, nem nádkunyhókra kell gondolnunk, hanem föld falazatú, még inkább félig földbe ásott építményekre, melyekben a béresek főztek és melegedni tudtak. Tanulságos, hogy télen a szállási istállóban is raktak tüzet, mint a városi akolkert „tüzelős istállójában.”

Egy városbeli akol 1769. évi megosztása a belterületi és a szállási gazdasági telep közötti más egyezésre is következtetni enged. Két testvér (Abrahám Mihály és János) közötti osztozásban „Városon lévő Akol és abban lévő Istálló eránf ’ a tanács így rendelkezett: „ezen Akolnak napnyugoti része legyen Jánosé, Mihállyé pedig napkeleti része Istállóval együtt, olly Conditioval, hogy mikor a Redemtionális fün- dusok, főképpen a Szállás két felé osztatik,, ezen a Szálláson építtetett Akol és Istálló János számára adattassék-”55 A magisztrátus döntéséből kiderül, hogy az

1760-as évek végén a szállásföldön éppúgy volt akol és istálló, mint a városi akol- kertben. Ahogyan az akolkerteket egyre inkább fölszámolták, s ott házat építettek, szerepüket a határbeli szállások vették át. Egy idő múlva a tanács nem is engedélyezte a városban történő takarmánytárolást: „...a tűzi szerencsétlenség eltávoz- tatásáért, a lakosok a városba semmi takarmányt be ne rakjanak, hanem vagy ezekben (a városszéli takarmányos kertekben. J. A.), vagy kint szállásaikon tartsák.”56

Az 1756. évi jegyzőkönyvben fölbukkan a tanya kifejezés: a csikós és bojtárja Dara Mihály tanyájára „bekéredzett”. Papp László számos halasi példát említ tanya szavunk egykorú használatára: Kerekes Mihály lovát „a gulyás tanyájánál hagyták.” (1764). „Midőn megnyúztuk volna azon tehenet, az húsát és borit Lóra rakván (...) az Tanyára bé vittük, az talyigában raktuk, reggel a számadó gulyás az taligával kis szedte és az kutyáknak adta...” (1763)57 Egy kecskeméti gulyás 1763. évi vallomásából: „Én a tanyán voltam..., én akkor aludtam a tanyán,” egy 1762-es vallomásból: „...a Gulyás tanyára mentünk.”58 Mindegyik idézet gulyás-tanyára, vagyis pásztorember tanyájára utal. Tanya szavunk eredeti ’halászó hely’, majd ’halászkunyhó’jelentése úgy változott, hogy a 18. század első felében és közepén sok alföldi településen a gulyások, csikósok szállását jelölte, később használták paraszti gazdasági telephely értelemben.59 A gulyások és más pásztorok szállásai általában különböztek a birtokos gazdák határbeli szállásaitól, amire itt nem térünk ki, csupán jelezzük eltérő jellegüket.

Az 1760-as évektől a tanácsi jegyzőkönyvek, végrendeletek egyre gyakrabban említenek szálláson épült házat. Jósa Nagy Péter „édes attya által még 1745. évben redimált örökségét, redemptioját, osztály szerint neki esett kaszálló réttyivel, szántó

257