Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
ESEMÉNY- ÉS IGAZGATÁSTÖRTÉNET - 2. Ö. Kovács József-Szeitert Gábor: Halas 1848-1849-ben
Halas 1848-1849-ben Ö. Kovács József-Szeitert Gábor 1848 tavasza: amit a források mondanak Valószínűleg valamennyi kortárs egyféleképpen vélekedhetett a korabeli Kiskunhalasról: a Kiskunságba, illetve a Jászkunságba betagolt mezőváros leginkább hatalmas, homokos területeivel, roppant határú pusztáival, falusias belszerkezetével tűnhetett az idegen utazó szemébe. Sok földszintes házat láthatott az utazó, nemesi és zsellérépületet egyaránt, emeleteset azonban alig, melynek okát Vahot Imre, egy másik, hasonló szerkezetű város - Kecskemét - esetében a kétlaki életmódban vélte felfedezni.1 Joggal gondolhatta ezt, hiszen egyes értelmezések szerint a magyar mezővárosok inkább óriási, felduzzadt falvaknak tekinthetők, mint valódi - nyugateurópai értelemben vett - városnak. Ismeretes, hogy a jászkun nép birtokainak és kiváltságainak, egyáltalán a társadalmi ranglétrán való elhelyezkedésének meghatározója az 1745-re visszavezethető redempciós (megváltási) összeg mértéke volt. Ennek alapján különböztek egymástól nagyon sok tekintetben a váltságpénzt fizető redemptusok és az arra nem képes irredemptusok. S természetesen mögöttük sorakoztak itt is a hierarchia aljára sodródott házas és házatlan zsellér és paraszti sorban élők, az egyéb átmeneti társadalmi kategóriát alkotó elemekről és idegenekről nem is szólva. A feudális alkotmányt - Werbőczy óta - megőrizni óhajtó és a legtöbb előjogot élvező nemesség jelenléte még kuszábbá tette e tagozódást. A 18. század második felétől mindinkább növekedett az ellentét a vagyonosabb redemptus és a szegényebb rétegek között, melyeknek nagy részére érvényes a valóságot többé-kevésbé hűen tükröző „misera plebs contribuens”, a nyomorult adózó nép korabeli kifejezés. A meghatározott közigazgatási autonómiát élvező korabeli Kiskunhalason is a zártság jegyei fedezhetők föl, melynek markáns jellemzője volt - többek között - a tanácsot egyértelműen kézbentartó vagyonosabb, református redemptus réteg túlsúlyos vagy inkább egyeduralkodó hatalmi helyzete, s ezzel szemben, a döntéshozatalból, egyáltalán a hatalomból kiszorítva álltak az irredemptus erdetü lakosok és egyéb kategóriájú csoportok. Mindezzel azt szeretnénk jelezni: e helyi társadalom útját is szinte az állandó konfliktusok kísérték 1848-ig. Március 13-án az állandó gondot jelentő katonai beszállásolás és élelmezés várható nehézségeivel bajlódtak a városháza vezető tisztviselői. Közben Gőzön Imre főbíró elnökletével döntöttek egy árva sorsáról, javainak összeírásáról, de más, fajsúlyosabb kérdéssel nem foglalkoztak a hivatalos jegyzőkönyv szerint. Március 18-án sem találunk semmilyen, a szokásostól eltérő, akár a pesti forradalomra, vagy 51
