Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)

A népesség - 11. Örsi Julianna: Népélet Halason a 18. században

között első helyen szerepel a hasonló társadalmi státuszú családból való választás, így gyakran igen távolról hoznak maguknak feleséget - ezt jól példázza a már bemutatott Péter család házasodási gyakorlata - így vannak vidéki rokonok is. Náluk az atyafilátogatás bevett szokás.

Kiskunhalas mobil rétegéhez tartoznak még a szolgák és szolgálók, akiknek míg nőtlenek több állomáshelyük van, de miután életük párját megtalálják, rendszerint az adott településen maradnak.

Jászkunság-szerte nagy azoknak a száma, akik szeretnének a Kerületben letelepedni. Iparosokat, szolgákat, pásztorokat egyaránt találunk közöttük. 1759-ben a halasi tanács igyekszik felmérni a városban tartózkodók számát, és felülvizsgálni, hogy jogos-e az ittlétük, vagy sem. 37 személyt vesznek számba, akik közül 8 pásztor, 3 betyár, 1 zsellér, 1 szolga, 1 iparos legény, 1 pap, 1 szőlőcsősz, 1 tömlöctartó hajdú, 11 nő, 8 férfi minden különösebb foglalkozás nélkül.138 A szökött jobbágyok jászkun kerületi összeírása szerint, 1774-ben Halasra 5 férfi és 6 nő költözött be.139 A lakosi jog megszerzése nyújtott teljes biztosítékot arra, hogy a közösség tagjai sorába fogadta az illető személyt. A befogadás kritériumai voltak: olyan munkát végezzen, amire szüksége van a halasiaknak; a közterheket vállalni tudja; a közösség szabályait betartsa. 1783-ban Varga István árendásnak ,,a’ Városban Lakosul való bejövetele megengedtetett, még akkor a’ Városi Lakosoknak száma nem volt ollyan nagy, mint most; de minek utánna rész szerént az Hazafiak szaporodása, rész szerént más hasznos lakosoknak bé-vétele által a’ Városnak lakosi meg-sokasodtak, ... új lakosra szükség nincsen ..., midőn a’ Városban való lakás meg engedtetett is, azért nem jött bé a’ Városba lakni, hogy tellyes életében, a’ pusztákon szabadon, ’s minden köz szolgálat nélkül lakván, nehéz lett volna nékie a Városi Lakással edgyütt járó köz terheket hordozni, ’s a felsőség és közönség szükségére való szolgálatokat tenni...”. Ilyen indoklással 1793-ban elutasítják a kérelmét.140 E kérelemből azt is meg tudhatjuk, hogy amikor még kevesen lakták a várost, akkor „azon az okon is engedékenyebb volt az elöljáróság, azon okon vétettek bé Lakosoknak, hogy mind már régtől fogva, mind nevezetessen a’ múlt Török háborúban a’ terhet itten hordozták.” A közterhek vállalása a redemptio után mindig a legfontosabb szempont volt a tekintetben, hogy a lakos milyen jogokban, kedvezményekben részesülhet. A beadványok mindig e tényekre való hivatkozásokkal fogalmazódnak, legyen az portakérés, ingatlanvásárlás, stb. 1811-ben például Bor Ferenc birtokos gazda így támasztotta alá szülőföld igényét: „Én olyan szerencsétlen Ember vagyok, hogy a’melly Szőllőt a’ Feleségem Jussán bírtam, a’ Hegyes férfi Succesorok által indított Processus által annyira el vesztettem, hogy tsak egy nehány borozda maradt. Egy felől Redemptusi Állapotom, és abból következő Jussom; más felől az, hogy én ökör szekérrel és Lovas kotsival szoktam a’ Királlyi és Városi Terheket viselni, ezenkívül mindenkor magamat, mint Jámbor, hűséges, és senkinek kárt nem tévő Lakos úgy szoktam Comportálni, ezeknél fogva mondom tellyes bizodalommal folyamodok a’ Ns. Tanátshoz alázatosan instálván, hogy illy tetemes károsodásom, és el familiásodott Állapotba méltóztasson nékem a még ki osztandó Szőllő földek közzül egy darabot szokott fizetésért resolválni és kiméretni.”141

A lakossá nyilvánítás azonban még nem jelentette azt, hogy a közösség tagjai is

465