Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
A népesség - 11. Örsi Julianna: Népélet Halason a 18. században
Élet a házon kívül A közösségi élet színterei a településen A családon belül pozitív megkülönböztetésben van része annak a fiatalnak, aki a családi házban maradhat örökösödési egyezségkor, vagy a szülők halála esetén. Rendszerint a legifjabb fiú kerül ebbe a helyzetbe. 1763-ban „Ferencz Péter és György testvér Atyafiak atyafiságosan egymás között minden jószágból meged- gyezvén instálnak a Nemes Törvényszék előtt, hogy az Ház és ahoz tartozandó minden örökség judicialiter (bíróilag) betsültessen meg.” „Az ingóságot 80 r/énes/f/orin/tra becsülik, melynek fele lesz az édesanyjoké. György legkisebb fia azért is országunk élő törvénye szerént a házban meg marad. Báttyát Pétert az házi jussából 20 írttal fizetvén, ’s az egész házi örökséget manuálhatja (kézhez veheti).”106 Válakozás, osztály esetén tehát valakinek más lakóhelyre kell költöznie. Szerencsésebb esetben az ősi telken tudnak egy másik épületet építeni. Ezt azonban tűzvédelmi okokra hivatkozva a tanács nem nagyon engedi. Az akolhely látszik még beépítésre alkalmas területnek. Nagyobb az esély, hogy az építkezéshez a magistratus hozzájárul, ha redemptus családról van szó. „Fekete Márton Ház hellyet instál, s mint hogy felesége Takáts Katalin jussára N/emes/ Districtusoknak Determinátiója (határozata) szerént, az Instáns (kérelmező) is Redemptusnak reputáltatik (tartatik), a Redemptusok/na/k pedig Házbéli fundus nem elegenáltathatik; (adattathatik) azon okbul az Instánsnak resolváltatott (határoztatott) ház fundus, vagy itt a’ Város Temetőjénél, Modok Gergelly Uram háza végében való Tó fenék hellyén, vagy Vas János Uram Esztrengájánál, töltsen és építsen, mert másutt hogy az Házakat szorit- tsuk, vagy valamely Redemptus Lakosoknak kerttyét vagy Aklát foglallyuk, nem lehet.”107 Ebben az egy ügyben benne van szinte minden szabály, ami szerint építkezhettek a lakosok. A közösség által meghatározott szabályokon belül azonban számítanak a toleranciára is. Erre szemléletes példa Csapó Jánosnak a kerületi kapitányhoz írt levele. „Történt mi testvér Atyafiak Csapó Mihály, és Csapó János, az elmúlt esztendőben elváltunk vala egymástul; és akkoron jutott vala ennekem egy Kamora. Én azon Kement akartam vala eriggálni (készíteni). De azt nem engedte meg Péter Ferentz Uram; Sőt Sok Ízben és rendben kértem Ház hellyet a Nemes Tanácsúd, de semmiképpen azt meg nem nyerhettem, és így késztelenség alatt vettem az alszegen egy rósz vén Házat, De az elmúlt heteken ezt el adtam vala, Mivel mind magam, mind jószágom ottan szokatlanok voltunk; lévén olly reménségb/en/, hogy a felszegen építsek magamnak Házat, a meg szokott hellyen, mivel földeim is ottan közelebb lennének, Marhátskámnak is szokott járása lenne, erre nézve Péter Istvánná Asszonyom régi esztrenga helyét Édes Atyánkrul rám maradott akol hellyen Felcseréltem vala a’ Nemes Tanácsnak Intimatiojabul (beleegyezésével), mellyben Péter Ferentz Uram is meg nyugodott vala; és dolgunkat jova háttá...”108 A megszokott környezethez való ragaszkodást olvashatjuk tehát ki e levélből. Az, 459
