Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
A népesség - 10. Bárth János: A halasi határperek történeti-néprajzi tanulságai
pásztorról pásztorra örökített hagyomány formájában. Azt érzékelteti, hogy nem akármilyen kápolna állt hajdan a vitatott területen, hanem olyan, amelyben időnként miséztek is. Az utolsó vallomás látszik a legkülönlegesebbnek és a legértékesebbnek, mivel a kápolna hajdani szerepkörét is felvillantja. Közel kétszáz évvel a középkori Majsa pusztulása után, folyamatosan továbbélő hagyományfoszlányok alapján azt sejteti, hogy a hajdani magányos kápolna olyan szakrális hely volt, amelyet a török hódítás előtti Majsa lakói processióval is fölkerestek. A „búcsúval is jártak” kifejezés valószínűleg a kápolnához vezetett körmenetre vonatkozott. A kijelentés mögött mindenképpen szájhagyomány húzódott meg. Ilyet véletlenül nem mondott egy tanú sem, még ha mondanivalója célját tekintve esetleg hazudott is. Olyan konkrétumokat, mint a búcsújárás, a kor határpereinek vallatásai során, a tanúk nem szoktak kitalálni. A búcsúra vonatkozó megfogalmazás csak középkorba vezető régi történeteken alapulhatott. Lehetséges, hogy a vallomás egy sok pusztulást megért táj csodás történetekben gazdag középkori búcsújáró helyének állít emléket, amelyet távolabbi vidékekről is sokan és rendszeresen fölkerestek. Nyilvánvaló, hogy a perbéli tanú csak Majsa középkori lakóit említette, hiszen a Kápolna halom Majsához tartozását igyekezett bizonyítani. Az is lehet persze, hogy a kápolnát valóban csak a szükebb környék, elsősorban Majsa lakosságának vallásos buzgósága tartotta fenn. Az újkori népi vallásosság világából jól ismert fogadalmi kápolnák mintájára az év bizonyos napjain keresték föl körmeneti keresztet követve, hangos énekszóval a majsaiak. A határperekben a régebbi idők nemcsak faluhelyek és épületromok formájában jelentek meg. A tanúk gyakran emlegettek személyesen átélt vagy öregek elbeszéléseiből megismert hajdani eseményeket is. A 18. század első felének perbéli tanúi Halas környékén is az időt legtöbbször a 17-18. század fordulójának történelmi eseményeihez viszonyították. Gyakran használták a Buda vétele előtt, Buda vételekor, Tömösvár vétele után, mikor Tömösváron még a török lakott, Tokaji veszedelemkor, Budavár égésekor, Nándorfej érvár vételekor, Kuruc világ előtt, Kuruc világ után időmegjelöléseket. Valamivel később, a 18. század közepén, a pestis, nagy halál, gugahalál néven emlegetett 1739. évi pestisjárvány számított a legfontosabb időviszonyítási eseménynek. A török uralom korának megpróbáltatásai fel-felvillannak a népi emlékezetet tükröző vallomásokban. 1752-ben a felföldi urakkal vívott karapályi, rekettyéi stb. perben vallotta Thurzó János 66 éves halasi lakos, emlékeztetve a Felföldre menekült földesúr-ivadékok és a hódoltságban uralkodó törökök sanyargató akcióira: „...jól lehet már akkor, Török hatalma alatt lévén Halas Városa, mindazonáltal akkor is azon fent írtt Urak (Agárdy és Hamary famíliák tagjai - BJ.) kérték mindétig az árendát azon Pusztáktul, (Karapálytól, Rekettyétől, Eresztőtől - BJ.) ...ugyan csak egyszer kétszer ...meg atták az árendát ..„hanem azután gondolkozott egyik is másik is a' Halasi Lakosok közül, hogy úgy is már most nékünk nem sokat parancsolnak azon fent-írtt Urak, mivel már a' Töröknek hatalma alatt vagyunk, 415
