Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
A népesség - 10. Bárth János: A halasi határperek történeti-néprajzi tanulságai
A pataji vallomásrögzítés után néhány nappal, 1738. jún. 19-én 14 tanú között 4 pataji tanút hallgattak ki Kötöny perében: Tóth Mihályt, Szabó Györgyöt, valamint a Patajon már kikérdezett Nagy Istvánt és Kozma Istvánt. Utóbbit a kutató kiemelheti a Halas és Pataj kapcsolatát bizonyító tanúk sorából, mivel elmondta, hogy a Kötönyt árendáló hajdani kalocsai tiszttartó, Stim János úr számára kaszált Kötöny és Halas határvidékén. Tóth Mihály fölöttébb szűkszavú volt, ezért vallomása kevés tájékoztatást nyújt témánk szempontjából. Azt azonban elmondta, hogy jól ismerte a Kötönnyel határos területeken birtokló halasi „Farkasokat”, amiből gyaníthatjuk, hogy valaha szolgálatukban állt. Egyébként nem kérték volna, hogy tegyen vallomást. A másik két tanú azonban viszonylag közlékenynek bizonyult. A 47 éves Nagy István az őzüldöző történet főszereplője elmondta, hogy „gyermekségitül fogva hallott” Kötöny és Halas határairól. A 33 éves Szabó György pedig azt vallotta, hogy Modok Gergely halasi gazda szolgálatában állt.19 1747-ben Harka perében egy 28 éves pataji tanú, Császár Pál azt vallotta, hogy 10 évvel előbb Bakó Istvánnál béreskedett Halason, majd Péter István halasi nagygazda marhái mellé szegődött gulyásnak.20 A Halasról Patajra költözések sorát visszavezethetjük a 17. századba, sőt talán még a XVI. század végére is. 1658-ban vallomást tett a Pataj városában lakozó 105 éves Farkas Gáspár, aki elmondta, hogy hajdan négy évig lakott Halason. Ezalatt szántott, kaszált a halasi földeken. Emlegette a baranyai embereket, akik megszállták az elnéptelenedett Halast. Ismerte a Halas pusztulása előtti régi embereket is. Ha nem is tudta pontosan saját életkorát, mindenképpen az 1550-es években született. Mivel voltak emlékei a baranyai bevándorlók előtt Halason élt régi emberekről, mindenképpen az 1596. évi pusztulás előtt lakott Halason. Esetleg valamelyik kun eredetű kisebb faluból menekült oda. Tulajdonképpen ő is a régi emberek sorába tartozott. Valószínűleg a nagy pusztuláskor, a 16. század végén hagyta el Halast és menekült Patajra.21 1657-ben négy pataji tanút hallgattak ki Karapály perében. Közülük a 80 éves nemes Marchus Imre pataji főbíró anekdotázott a kalapári tökről, de saját életéről nem szólt. A második, a harmadik és a negyedik pataji tanú egyaránt a Vörös családnevet viselte. Mindhármukat nemesnek titulálták. Emlegették apjukat, akivel Halason laktak. Karapállyal kapcsolatos emlékeiket érdemes szó szerint is idéznünk: Vörös Pál, 60 éves: „... hogy mi az Atyánkkal Halasra szakadtunk, mind az Kalap ári földön éltünk, senkit az Atyám mást reá nem bocsájtott, mind szántásunk, vetésünk, kaszálásunk annak az Telekén volt és Halastul külön való föld volt’’. Vörös Istvány, 42 éves: „... mikor Halason laktunk, az Atyámmal Kalapárt bírtuk, szántottamis rajta... ”. Vörös Gergely, homályban maradt életkorú: „... Halason mikor laktunk az Atyámmal együtt Kalapár nevű pusztát, mi szántottuk, vetettük, s kaszáltuk... ”. A vallomások alapján feltételezhető, hogy a három Vörös nevű pataji tanú talán testvér lehetett. Apjuk, aki halasi lakosként valamiféle magánbirtok gyanánt „élte” Karapályt, név nélkül szerepel fiai vallomásaiban. Talán azonos volt azzal a Vörös 396
