Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)

A HALASI TÁRSADALOM SZERKEZETE ÉS ÉLETE - 6. Juhász Antal: Településforma, településszerkezet

hajlandó a belső, más néven nyomási legelő amúgy is szűk területét csorbítani. Tálasi István ebből arra következtet, hogy Halason már akkor két „akolsor” lehetett: egy város körüli és egy külső.36 Véleményét alátámasztani látszik Halas II. József- kori településképe (2. színes melléklet, 10. színes kép). Igaz, az 1784-ben készült fölmérés alapján alig lehet a lakóházak tömbjeit és az akolkerteket megkülönböztetnünk, amit pl. Szabadszállás egykori térképén a település kutatójajól el tudott különíteni.37 Az 1784. évi térképről annyit tudunk megállapítani, hogy Felszegtöl északkeletre, a belsőség szélén szétszórt, rendezetlen elhelyezkedésben 11 építmény volt, melyek föltehetően akolbéli istállók lehettek. Alszegiöl keletre Újváros peremén 2, a katolikus temető mellett 1 ugyanolyan építményre utaló térképjelet találunk. Kérdés: 1784-ben Halas északkeleti-keleti peremén csak 14 akolbéli épület lett volna? Nehezen elképzelhető. Bizonyos, hogy 1784-re a volt akloskertek egy részén - a megismételt tilalmak ellenére - a redemptusok házakat építettek, s emiatt a városbeli akiok száma lényegesen csökkent. Mivel a szarvasmarhákat, lovakat tenyésztő gazdának istállóra szüksége volt, azt - akolhely híján - városi fűndusán vagy szállásföldjén tudott építeni. Városi telkén - mint említettük - minden redemptus köteles volt a katonalovak számára istállót építeni. Ezekben egy-két lovat és tehenet tarthattak, a tanács a tűzi veszedelem megelőzése céljából különben is tiltotta, hogy nagyobb mennyiségű takarmányt a városba hordjanak, és ott boglyába, kazalba rakják. A szállási épületek egykorú összeírása bizonyítja, hogy számos gazda a szállásföldjén épített istállót nagyjószágai számára.

Mindezt figyelembe véve is úgy véljük, hogy az 1780-as években a redemptus- ivadékok számottevő részének még volt kisebb-nagyobb akolkertje a belsőségen. Az I. katonai térképen a város északi, északkeleti és déli részének szélső telektömbjei szerintünk akolkerteket jelölhetnek. Ennek a kiderítése még további forrásföltárást igényel.

Papp László, Halas településtörténetének első kutatója arra a következtetésre jutott, hogy a 19. század első évtizedeire az akloskertek végleg eltűntek, s helyükön házakat épített a város gyarapodó népessége. Megállapítását alátámasztja az a gyűjtőtapasztalata, hogy az 1930-as években az akkor élt legidősebb emberek sem hallottak a hajdani akloskertekről.38

Az I. katonai adatfelvétel térképszelvénye Halas 18. századvégi településképéről jól áttekinthető ábrázolást nyújt (10. kép). Kirajzolódik a két településmag kanyargós utcahálózata, föltünteti a református és a katolikus templomot, az ótemetőt, a reformátusok új temetőjét (1778) - a kettő között a város szénáskertjét - a katolikus temetőt és a szárazmalmokat. A belsőségen 15 szárazmalmot jelöl. Jól látható, hogy a települést nyugatról szegélyező Halas-tó és a vízzel borított nádas rét délen mélyen benyúlt a város alá.

1799-ben kezdték házhelyeknek felosztani a Bárányfokiól délre fekvő területet, ahol Lázár János birtokos épített először házat, amiről a Lázárváros megnevezést

254