Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
A HALASI TÁRSADALOM SZERKEZETE ÉS ÉLETE - 6. Juhász Antal: Településforma, településszerkezet
Nagy Szeder István a fundusok kicsiny voltát azzal magyarázta, hogy a „Communitas” Halas-tó által körülvett szűk területen nem mérhetett ki nagyobb házhelyeket. Megállapítása nem teljesen fogadható el, két körülmény miatt: egyrészt a természetföldrajzi viszonyok által valóban megszabott területen a város tanácsa a redemptusoknak nem csupán házhelyet, hanem külön akolhelyet is osztott, másrészt a 18. század első felében a régebben megszállt települések fundusai sok helyen hasonlóan kis méretűek voltak. 1. A háztelkeken csak lakóházak, a katonalovak szállásolására kötelezővé tett „katona- vagy németistállók”, mellettük legfeljebb baromfi- és disznóólak épültek. Az igáslovakat, teheneket, juhokat az akolbán, akolhelyen tartották a gazdák. Minden halasi redemptus gazda fündusának tartozéka volt a belsőségen, de a házhelyektől különálló területen kiosztott akol, más néven akolhely vagy akolkert. Ezeket az alszegi és felszegi háztelkeken kívül, Nagy Szeder István szerint a Tabánban a Vihar, a Retek utca és a tó között, az ún. Sanyarú saroknál, a Dohány és az Árpád utca között a katolikus templomig, Felszegen pedig Akasztóhegy környékén osztották.5 Sajnos, Halas kutatóinak eddig nem sikerült olyan térképet vagy leírást földeríteniük, amely a lakóövezettől elkülönülő akiok elhelyezkedését egyértelműen feltünteti. Ehhez egyedüli forrásunk az I. katonai adatfelvétel 1784-ben készült térképe, amely az utcás településű belsőség peremén igen kevés - mindössze 14 (!) - olyan épületet jelöl, mely akolbeli építménynek értelmezhető (10. színes kép). Más településekről (pl. Hajdúszoboszló, Hajdúböszönnény) a kerteket részletesen ábrázoló kéziratos térképek maradtak fenn. A település hasonló megosztottsága — ahol a lakóhelyül szolgáló telkek és a paraszti gazdasági telepek térben elkülönülnek egymástól - eléggé elterjedt a 18-19. századi Magyarországon. Halason a belsőségen fekvő gazdasági telepet az egykorú források akol, akolhely, akolkert néven említik, másutt használták még a kert, istál- lóskert, ólaskert, szénáskert, szálláskert, pajtáskert, csűröskert megnevezést. A néprajz és társtudományai ezt a településformát régebben a „kétbeltelkü”, vagy „kertes” terminussal jellemezték, az újabb szakirodalom inkább a „szálláskertes” kifejezést használja.6 A 18. században - Félegyházát kivéve - a többi kiskunsági település is szálláskertes településű Halas két településmagjának (Alszeg, Felszeg) lakóövezete szabálytalan volt: utcái zegzugosak, számos zsákutcával, a telkek szabálytalan formájúak, a házak elég rendezetlen összevisszaságban épültek. A szakirodalom az ilyen települést halmaz jellegűnek nevezi. Nagy Szeder István írja: „...a házak telkei csaknem kivétel nélkül kerítetlenek voltak és szabadon jártak-keltek a lakosok a házak között.”7 Néhány forrás a telek kerítéséről is szól: 1767-ben Tóth Anna és veje, Boldizsár János „maga hatalmával Szél János portáján lévő nádkerítést felszedte, s kerítésben lévő kévés náddal együtt elszórta, s ekképpen (...) portájához portát törvénytelenül foglalni nem irtózott.” Mentségükre említik, hogy 1752-ben, a fundusok és akiok mérésekor „azon keritéshely a másik fél számára méretett fel, de ő sem akkor, sem azul245
